Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 1. szám - TANULMÁNY - Börzsönyi József: A család Isten üdvtervében az Ószövetség szerint
Börzsönyi József zések a mi magyar nyelvünkben is, amelyek ebből az áldás jellegből továbbhordoznak valamit: a gyermekáldás szavunk, vagy hogy áldott állapotban van a gyermeket váró kismama. Az Ószövetség azonban hangsúlyozottan áldásként tekintett a gyermekre. Ezen még a Prédikátor lemondó szavai sem változtatnak : „Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki." (Préd 6,3) Az ilyen lemondó, pesszimizmusba hajló szemléletet az Ószövetség egészétől idegennek érezzük, mint ahogy a Prédikátor sem mindig vélekedik így. Mintha valami más értékrend állna itt előttünk azzal szemben, amit az írás máshol, történetekben vagy a prófétáknál tartalmaz. Isten üdvtervében olyan családról van szó, amelynek kiteljesedő jövendője van. A családi közösségben kiemelten fontos szerepet játszik a szülők és gyermekek egymáshoz való viszonya. Ezzel a kérdéssel is foglalkoznak a törvények éppúgy, mint különböző történetek, de különösen sokat szól erről az ún. bölcsesség-irodalom, főként a Példabeszédek könyve. A szülő és gyermek kapcsolata kérdéseinek most két területét érintsük. Az egyik a tanítás, a nevelés feladata, ami a szülőkre hárul, a másik a szülők iránti tisztelet kötelezettsége, ahogy azt az ötödik parancsolat megkívánja tőlünk. A gyermek első éveiben a nevelés feladata főként az anyáé. Mózest három hónapos koráig rejtegethette anyja, majd mint dajka kapja visz- sza gyermeke nevelésének lehetőségét. Ebben a rendkívüli helyzetben is az anya lehetett az, aki úgy nevelte gyermekét, hogy majd a fáraó udvarában is tudta felnőtt korában is, hogy honnan származik, kik az ősei, és ki az ő Istene. A kicsiny Sámuelt szintén anyja nevelte elválasztásáig, ami talán a három éves kort jelenthette abban az időben. A továbbiakban különösen a leány-gyermekek nevelése volt az anya feladata. így alakulhatott ki a közmondásszerű megállapítás: Amilyen az anya, olyan a lánya (Ez 16,44). A fiák nevelése a későbbi években már inkább az apa feladata volt, bár nem kizárólagosan. A Példabeszédekben ismételten is elhangzik: Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását, mert ékes koszorú ez a fejeden és ékszer a nyakadon! (Péld 1,8-9 6,20) A tanításba beletartozott a foglalkozásba való beletanulás is, ami akkor nem szakiskolákban, hanem a családban történt. A fölmű vességet, az állattenyésztést, a kézművességet, de a papi szolgálatot vagy a bírói feladatokat is a családban tanulták meg 32
