Sárospataki Füzetek 6. (2002)
2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk
kar is. A prímásnak azonban valamit elfelejtettek megmondani. Ő tudja a dolgát: mit, mikor!? El is érkezik a pillanat, és a zenekar elkezdi a szokásos éneket: „Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli, mert minden gazdagságát velünk közli.” A bojtiak egy emberként állnak fel, a tanácsi vezetők tiltakozása elhal, a lelkes éneklés zengésének diadalmas árjában. 52. Egyszer majd téged se... Fiatal, „karizmatikus” szolgatárssal beszélgetünk. Súlyos műtét után nemrég jöttem ki a kórházból. A keresztyén ember valójában nem lehet beteg! - bizonygatja lelkesen. Ne beszélj őrültséget! - dobom el hirtelen a szót, annyira meglep állítása. Majd megcsendesedve kérem, bizonyítsa állítását a Szentírásból. Rövid idő alatt ádátom, hogy semmi értelme nincs belemenni vitatkozásba. Szomorúan annyit mondok: „Emlékezzél reá, hogy egyszer majd téged sem fog meggyógyítani.” 53. Majd visz a pap Gábor bácsi, minden alkalommal ott van a gyülekezetben. Alacsony termetű, sovány, pirospozsgás arcú, idős ember. Azért senki sem mondaná, hogy felül van a 80-on. Egyedül él, nádtetős házában. Mindent példásan rendben tart. Nemrég, a szőlőskertben, még felmászott meggyfájára. Ma húsvét ünnepe van. Az istentisztelet vége felé járunk. Már az úrvacsorához készülünk, mikor ő hirtelen lefordul a pádról. Egy percre megállók, hogy a pánikot megakadályozzam. Kérem a gyülekezetét, higgyük él, Gábor bácsi élete is Isten kezében van. Két fiatal presbiter kiviszi őt a templomból. Öt perc múlva már jönnek is vissza. Ebből tudjuk, nincs nagy baj. A templomtól a harmadik ház az otthona. Istentisztelet után rohanok hozzá. Ünnepi ruhában, nyugodtan hanyattfekszik ágyán. Múló rosszullét — mondja. Kér, hogy fiókjából vegyem elő a gyógyszerét. Asztalra teszem a poharat, a vizeskancsó £3158 08
