Sárospataki Füzetek 6. (2002)

2002 / 2. szám - MÚLTUNK - Berényi József: Száz szilánk

G& Sárospataki Füzetek 2002/2 SO

Sándor öntudatra ébred. Rám néz, kezét nyújtja. Döbbenten hallgatom már első mondatát. „Tiszteletes úr, én magam vagyok az ördög...” Aztán ömlik belőle a vallomás, amely csak az Úr Istenre tartozik. Nem tudom mennyi idő telt el, Rózsika jön a jószágetetésből. Nem akar hinni szemének. „Rózsika! — megyek haza” — lelkendezik a férje. Az asszony azt gondolja, hogy már az agyával is baja van a férjének. Azért válaszolja szinte rideg nyersességgel: „Nem mész te már sehova!” (Gágorjánra gondolt, ahol Sándor született.)

A férfi csalódottan néz feleségére, erőtlenül legyint. „Nem érted!” - majd megismétli csendesen, szinte derű hatja át szavait, miközben fáradt jobb kezének mutatóujjával fölfele int: „Bizony, megyek haza”. Három nap múlva el is temettük őt.

44. Nekünk nincs szükségünk harangszóra

Harangozónk tipikus régi falusi harangozónak mondható. A bort azóta szereti, mióta nem kell rágni. Buzgón látogatja azokat a gyülekezeti tagokat, akik megkínálgatják. Újságjukat is házhoz viszi minden héten.

A falu alkalmazottja ő, hiszen reggelenként, délben és este pontosan húzza mindenkinek. Még órát is lehetne állítani hozzá. Ezért nem is az egyház, hanem a falu fizeti. Minden háztól kap évenként bizonyos összeget. Javadalmát maga szedi be. Ez is jó alkalom a poharazgatás- ra.

Egyik délben igen feldúltan jön be. Ilyen még nem történt vele. Valahol elutasították. Ki tuja, mi zaklathatta fel a gazda lelkét, de becsapta Pali előtt a kiskaput: „Nekünk nincs szükségünk harangszóra!” Délután futótűzként terjed el a borzalmas hír. A gazda, tehenes szekérrel kiment a „proletár-tagra”, hazahozni a kórót. Alaposan megrakodott. Mászott fel a szekérre, hogy induljon haza. A tehenek valamitől megrémültek. Mielőtt gazdájuk felért volna a magasülésbe, „megugrottak”. A gazda közéjük esett. Gerinctörésben, a helyszínen meghalt. Pali másnap reggel semmiképpen sem akar „csöndíteni”. Csak akkor indul kín-keservesen, mikor én akarok indulni, hogy „akkor magam megyek...”

SO 152 oa