Sárospataki Füzetek 5. (2001)

2001 / 1. szám - TANULMÁNY - Fazekas Csaba: A Tiszáninneni Református Egyházkerület állásfoglalásai a vegyes házasságokkal kapcsolatos egyházpolitikai vitában, 1839-1844

Fazekas Csaba litikai érdekeiben született állásfoglalások ritkábban születtek az egy­házkerületek közös fellépésének eredményeként, s a történetírás sem fordított elég figyelmet az egyes egyházkormányzati egységek törté­néseire. Utóbbiak monográfusai pedig épp a téma regionális fontos­ságot meghaladó volta miatt nem foglalkoztak az eseményekkel. Jellemző példaként említjük az egyik, 19. század második felében született, mintegy 900 oldalas egyházmegye-történetet, melynek szerzője a reformkor egyházpolitikai vitáit ennyiben foglalta össze: „Említést teszünk még az áldásos 1843-iki vallásügyi tc.-ről is; azonban csupán jelezzük keletkezésének idejét. Hosszasabban nem szólunk annak országosan ismert előzményei s következményeiről; minthogy azok nem egyedül e traktus szűk körére szorítvák."9 A legjobban feldolgozott a ti­szántúli egyházkerület, több monográfusa is kellő súllyal foglalkozott a reformkor egyházpolitikai vitáival és a református egyház szerep- vállalásával,10 11 bár munkáik folytatásáról alig-alig beszélhetünk. A többi egyházkerület (köztük a tiszáninneni) hasonló feldolgozással nem rendelkezik. A térség egyházközség-történetei többnyire nem vagy csupán érintőlegesen foglalkoznak a témával,11 a helyi forrás­p.; CSOHÁNY JÁNOS: Magyar protestáns egyháztörténet, 1711-1849. Debrecen, 1979. (2. kiadás); Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon, 1521-1945. Bp., 1985. 179-181. p.; Papp Kornél: A református egyház a korai polgárosodás korá­ban (1791-1849). In: Ladányi Sándor - Papp Kornél - Tőkéczki László (szerk.): Egy­háztörténet, 2.1711-től napjainkig. Bp., 1998. 75-81. p. stb. 9 Kiss Kálmán: A szatmári reform, egyházmegye története. Kecskeméten, 1878. 230. p. 10 Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyházkerület történelme. III. köt. 1822- 1908. Debrecen, 1908. (továbbiakban: Barcsa, 1908.) 8-13. p.; Zoványi Jenő: A Ti­szántúli Református Egyházkerület története. Debrecen, 1939. 101-109. p. (továbbiak­ban: Zoványi, 1939.); a legnagyobb mélységben foglalkozott a kérdéskörrel: Varga Zoltán: Szoboszlai Pap István élete és munkássága különös tekintettel egyházpoliti­kai tevékenységére. Debrecen, 1934. (Theológiai tanulmányok, 43.) (továbbiakban: Varga, 1934.) 254-290. p. Ld. még: Varga Zoltán: Debreceni lelkipásztorok, mint híveik politikai és társadalmi vezetői (1790-1848). Debrecen, 1938. (A Debreceni Re­formátus Kollégium Tanárképző Intézetének dolgozatai, 13.) 11 Ld. pl. Hézser Emil: A tállyai ev. reform, egyház története, 1540-1900. Bp., 1900.; Szabó Lajos: A kétszázharmincéves taktaszadai református egyház, 1717-1947. Sze­rencs, 1947.; Barcza József: A református egyház és az iskola Edelényben és Finkén. In: Sápi Vilmos (szerk.): Edelény múltjából. Edelény, 1973. 249-300. p. (továbbiakban: Barcza, 1973.); Dienes Dénes: A miskolci reformátusság a XIX. században. In: Balogh Judit - Dobrossy István (szerk.): Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom. Miskolc, 1999. 49-82. p. (továbbiakban: DlENES, 1999.) stb. 78

Next

/
Thumbnails
Contents