Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - MÚLTUNK - Bertalan Imre: Tiszáninnen - tengerentúl
Tiszáninnen - Tengerentúl diszciplínájából, más szóval, hogyan is él egy 60-80 családot számláló gyülekezet minden külső anyagi támogatás nélkül, mint önfenntartó egyház. A közelben lévő gyülekezeteket látogatván még találtam olyanokat, akik édesapám áldásával hagyták ott a nyírségi gyülekezetei. Kis ideig még velük lehettem, aztán sorban eltemettem őket, és lettem gyermekeiknek, unokáiknak, azok gyermekeinek, négy nemzedéknek papja. Majd azoké is, akiket a második világháború és az 1956-os szabadságharc fordulatai és utóhullámai vetettek Amerika keleti partjaira. 35 éves lelkipásztori szolgálatomat követte a washingtoni 12 év, amikor is az Amerikai Magyar Református Egyesület elnöki tisztét töltöttem be. Annak végeztével újra egy már 13 évet meghaladó lelkipásztori munka az ország fővárosában szervezett gyülekezet építésében. Mindezt Ezékiel próféta szavaival így összegezhetem: „...Ott ültem, ahol ők ültek." Ott ültem, ahol az én népem ült. Nem a Tisza, a Bodrog és a Sajó partján, ahová visszavártak, ahová magam is sokáig visszavágytam, hanem a Hudson-öbölben, a Passaic, a Raritan és a Potomac folyók mentén. Kötődésem az amerikai magyarokhoz csak tovább mélyült azáltal, hogy Imre fiam is amerikai magyar református lelkipásztor. így, ami az anyai ágon való nagyapával a múlt század hajnalán kezdődött, az az apával a század derekától folytatódott, és a már itt született fiú szolgálatában ma is folyik: törődés népünkkel, annak amerikai magyar hajtásával. Előadásom kezdő mondatára utalva hallgatóim számára mostanra nyilvánvaló, hogy amit mondandó vagyok, az nem elvont fejtegetés, hanem személyes élményekből fakadó vallomás. De vissza a témához. Annak megértéséhez szükséges a történelmi háttér feldolgozása. A 20. század a magyarság történetében a társadalmi bomlások és politikai változások kora. Azok következtében a magyarság ezeréves létezési formája felbomlott. Kivándorlás, országcsonkítás után a magyarság tekintélyes hányada a csonkított ország határain túlra szorult. De a bomlás, amiről Ady Endre az 1912-ben írt „Üzenet amerikai véreimhez" című versében szól, igazában már a századforduló óta folyamatban van. „Haj, pedig a magyar élet bomlik már." Káros társadalmi bomlás szomorú eredménye, hogy „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk." Az ország ezeréves fennállását ünnepelte. Sokan állították, hogy az ország fénykora a kiegyezés utáni korszak volt. Mulatott a monarchia. Bécset nem az érdekelte, hogy mi terem a magyar szívében, hanem, hogy mit mesél a bécsi erdő, és miként keringenek a kék Duna habjai. És 107
