Sárospataki Füzetek 5. (2001)

2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Börzsönyi József: A szövetség fogalma az Ószövetségben

A SZÖVETSÉG FOGALMA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN I. Amikor az ószövetségi bérit fogalmát vizsgáljuk, nem valami rész­letkérdés tisztázása a feladatunk. Olyan fogalom értelmezése áll előttünk, amely átszövi az Ószövetséget, és teljes jelentés-mezejének feltárása kihat a teológiai tudományok több területére is. Joggal veti fel a kérdést Bustya Dezső, hogy nem a „szövetség" fogalma volna-e a legalkalmasabb az Ótestamentum középpontjának a megjelölésére. Mindjárt hozzá is teszi ugyanazokat a kifogásokat is, amelyek felhoz­hatók az ellen, hogy a „szövetség" fogalmát az Ószövetség üzeneté­nek megfogalmazásában olyan középponttá tegyük, ahogyan azt Walther Eichrodt tette. Két kifogást külön is kiemel, amelyekkel e dolgozat részleteiben is kíván foglalkozni. Az egyik, hogy a „szövet­ség" és a héber bérit fogalma nem fedi egészen egymást, a másik, hogy a szövetség gondolata nem alkalmazható Izráel történetének minden korszakára. (Bustya Dezső: Az Ótestamentum theologiai kö­zéppontja. Református Szemle. 1979. 5-6- szám 401-402. pp.) A bérit Ószövetségben betöltött központi szerepét ennek ellenére sem vetették el. D. H. Odendall dél-afrikai ószövetséges újból alapos vizsgálat tárgyává teszi a kérdést. Miután rámutat arra, hogy mennyi­re nélkülözhetetlen egy ilyen középpont kutatása, felvázolja azt is, hogy minek kell megfelelnie a középpontnak. Képes legyen integrálni az egész ószövetségi anyagot mind történeti, mind teológiai szem­pontból. Továbbá meg tudja alapozni az Ó- és Újszövetség különbsé­gét, ugyanakkor kapcsolatba tudja hozni az Ószövetséget az Újszö­vetséggel. Végül arra a megállapításra jut, hogy ezeknek a kívánal­maknak a szövetség fogalma felel meg. (Odendall, D. H. : "Covenant - the Centre of the Old Testament?" Nederduits Gereformeerde Teologise Tydskrift. 1989. 143-151. pp.) E két vélemény ellentéte máris érzékeltet valamit abból a vitából, ami századunkban az ószövetségi bérit fogalma körül kibontakozott. E dolgozat a vélemények közötti eligazodáshoz kíván hozzájárulni a jelentés-mező tisztázásával és a fogalom ismerete, használata időben való elhelyezésének keresésével. Börzsönyi József 49

Next

/
Thumbnails
Contents