Sárospataki Füzetek 5. (2001)
2001 / 2. szám - TANULMÁNY - Malcom Muggeridge: A keresztyén társadalomnak vége - de Krisztusnak nem (Ford.: Hegyi Zita és Rácsok Gabriella)
Malcom Muggeridge Kételkedj bölcsen, furcsa módon Kérdezni, merre a jobb nem tévelygés; Ami rossz az aludni vagy futni. Egy nagy hegyen, Sziklásán, meredeken áll az igazság, és ki őt eléri, körbe kell, körbe kell mennie; és így megnyerni, amit a hegy hirtelenségével nem ád.4 Pascalnál ugyancsak megtalálhatjuk azt a páratlan csípősséget, ami egy ilyen materialista korban, mint a miénk meglehetősen ritka. Pascal valószínűleg korának legtanultabb embere volt. Mégis zsákutcának ítélte a tanulást, és a hit felé fordult. Miközben ezeket a jegyzeteket készítettem, azon tűnődtem, hogy az embernek idős korában valószínűleg a hit legcsudálatosabb tulajdona. Az emberek azt gondolják a hitről, hogy az egyszerűen csak eszköz, segít hinni abban a dologban, amiben nem igazán hiszel. Természetesen nagyot tévednek. Ahogy Pascal mondja, a hit Isten ajándéka. Ami nem egyenlő annak bizonyítékával. Ez az a fajta hit, amit Isten maga helyez a szívbe, aminek a bizonyítéka gyakran az eszköze. Hit, ami inkább a credo-1 (hiszek) juttatja eszünkbe a scio (tudom) helyett. Azt is mondja még Pascal, hogy a szív az, ami tudatában van Istennek, és nem az értelem. A hit: Istent észlelni intuitív módon, a szív és nem az értelem által. A hit tényleg elmondja számunkra azt, amit az érzékszervek nem mondanak el, de nem mond nekik ellen. Pascal megismétli: „A hit Isten ajándéka". Úgy gondolom, hogy ez ugyanaz, amit az általam nagyra becsült költő, William Blake képzeletnek hív. Tudják, értelmünknek vannak gátjai. Az emberi értelem olyan sokat ért el, hogy már lassan elveszünk benne. A másik dimenzióra viszont, amit Blake képzeletnek nevez, Pascal pedig hitnek, kétségbeesetten szükségünk van. Meg vagyok győződve arról, hogy az örökkévalóságban, amikor mindent megértünk, és többé már nem tükör által homályosan látunk, hanem színről-színre, azt fogjuk találni, hogy létezésünk valóságának közvetítésére tett minden próbálkozásunk gyermeki irkafirka a valóság fényében. De a művész irkafirkái azok, amelyek a legközelebb állnak a valóság közvetítéséhez, és nem a filozófusé, a teológusé vagy a tudósé. Hadd hozzak erre egy meglehetősen groteszk példát. Képzeljenek el egy vadembert, amint leborul egy festett kő előtt. Mivel ez a primitív cselekedet egyfajta hitet tükröz, ezért ez a vadember közelebb jár a dolgok valóságához, mint mondjuk Einstein. Erre gondolt Jézus, amikor olyanokat mondott, hogy a gyerekek és a bolondok a 4 John Donne, "Satire III", 11. 78-83 14
