Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Kádár Ferenc: Hogyan prédikált Jézus?
Kádár Ferenc 4,35.), máskor pedig az elemekre (Mt 8,26.), de még a meggyógyult emberre is erélyesen rászól (Márk 1,43.). Mégsem ilyen értelemben vesszük Jézus beszédének keménységét, hanem - ahogy egy visszajelzés mutatja - Jézus igehirdetésének tartalmára vonatkoztatva. A Ján 6,60-ban olvassuk, hogy a nagyobb tanítványi kör tagjai közül mondják sokan: "Kemény beszéd ez, kicsoda hallgathatja őt?" Mire vonatkozott ez az elutasító hang? Az előző perikópákban Jézus arról beszél (az ötezer ember megvendégelése után), hogy ő a mennyei kenyér, majd azzal folytatja, hogy enni kell ezt a kenyeret, tehát vállalni kell őt és azt, amit tesz, azaz részesedni kell belőle: "... ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek." (53. v.) Valóban kemény szavak ezek:.éles határt húznak a kenyéradó és a Kenyér között, a szimpatizálás és az élet odaadása között. E szavak keménysége az, hogy választás elé állítanak, kihívást jelentenek a hitnek. Sokan erre mondtak nemet. Az igehirdetés a jézusi norma szerint nemcsak összegyűjt, hanem meg is rostál. Kihívást jelent, döntésre késztet. S mindez azért van így, mert Isten országa csak azokban épülhet, akik igent mondanak18. c. / Jézus szavának hitele volt. A samáriai asszonnyal való beszélgetés után a Ján. 4,39-től azt olvassuk, hogy az asszony bizonyságtételére sokan hittek Jézusban, majd találkoztak vele, személyesen hallgatták őt, és "az ő szavának sokkal többen hittek" (41. v.). Az asszony a vele megtörtént dolgot bizonyára életesen és magával ragadó módon adta elő - áttörést mégis Jézus szava hozott. Az asszony bizonyságtétele mögött egy találkozás aranyfedezete állt. Jézus igehirdetésének hitelét pedig maga Isten országának valósága adta meg. Az asszony szavára hittek Jézusban, Jézust hallgatva viszont hittek neki, s ez több. Az ő saját bizonyságtétele nyomán állt előttük a világ üdvözítője (42. v.). Nem elég Jézusról beszélni: az igehirdetésben, a Szentlélek által magának a világ üdvözítőjének - a testté lett Igének - kell megszólalnia. "Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Luk. 10,16). Egyedül ő az igehirdetés hitelesítője. d. / Jézus szava a szívet találta el. Több evangéliumi visszajelzés arra mutat, hogy felkavaró élmény volt Jézust hallgatni. Rendkívüli emóciókat váltottak ki tanításai. A názáreti eseményekről szóló leírások a hallgatók ál- mélkodásáról, ugyanakkor kemény ellenállásáról, védekező reflexéről tesznek tanúságot. "Honnan van ebben ez a bölcsesség és ez a csodatevő erő?" (Mt. 13,54) - ez nem dicséret, hanem hitetlenkedés. A Luk. 4,22 szerint egyetértenek vele, csodálkoznak azon, hogy "a kegyelem igéit" hirdeti, de aztán elzárkóznak előle, mert kérdezgetik: "Nemde a József fia ez?" - s a történet ott végződik, hogy kiűzik a városból, le akarják taszítani a szakadékba (28kk.). Micsoda indulatokat vált ki Jézus beszéde! Persze, nagyon sokszor pozitív érzelmek és indulatok szabadulnak fel. Ilyenről számol be a Ján. 7. része. Jézus nyilvánosan tanít a templomban. 18 Vö.: 68. v. "Uram, kihez mehetnénk..." 52