Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Dr. Frank Sawyer: A filozófia az első princípiumok nyomában (Ford.: Füsti-Molnár Szilveszter)
A FILOZÓFIA AZ EL9Ö PRINCÍPIUMOK NYOMÁBAN hogy rejtett terveink legyenek (mint amikor eltitkoljuk önző céljainkat a döntéshozatal során), vagy másképpen mondva, őszintének kell lennünk. A görög használatban az igazság jelentése a dolgok teljes, igazi megismerése. Ez az oka annak, hogy az igazság nem csupán morális fogalom, hanem episztemológiai is. Sok esetben igaznak lenni nem más mint megbízhatónak lenni. János evangéliuma kiemeli, hogy Krisztusban találjuk meg, mi az igaz Istennel és a világgal, a kezdettel, az élettel, a Teremtő, Megváltó örökkévaló tervével kapcsolatosan. Megtudhatjuk az igazságot bűnös állapotunkról, és megtalálhatjuk az élet megújulásának lehetőségét Krisztus személye és munkája által. A nagy csoda nyilvánvalóvá lett, ahogyan Pál többször is hangsúlyozza. A filozófia számára ez azt jelenti, hogy a nous (értelem, gondolkodás) nem elég, meg kell újulnia az értelmünknek. (Róma 12:1,2.) Cháris Az arete, eudaimonia és etika görög témái a pléres charitos -ban fonódtak egymásba. Az, hogy Krisztus telve van kegyelemmel, arra utal, hogy személyiségében és cselekedeteiben Isten jellemzőit, tulajdonságait tükrözi. Ezt János evangéliumában a 3:16-ban is összefoglalja. Mindez az új élet vallási gyökereit szimbolizálja, ugyanakkor szemlélteti, hogy Krisztusban találhatunk rá az etika, társadalomi és politikai igazságosság jó értékeire. Krisztus kegyelme természetesen elsősorban a bűnök megbocsátását jelenti, de utal a bűnösök megtérésére és megszentelődésére is. Mindez azt jelzi, hogy lesz majd megújulás, a személyes élet továbbá a társadalom meg fog reformálódni. Krisztus kegyelme (cháris) kérdéseket vet fel az igazsággal, szegénységgel, szolgasággal, elnyomással és szabadsággal kapcsolatosan. Pál azt mondja, hit, remény és szeretet összekapcsolódnak, így mi is kijelenthetjük, hogy kegyelem, igazság és igazságosság egymással szoros összefüggésben áll. A kegyelem gyakran Isten hatalmára utal, mely megváltoztatja az életünket és a világunkat. Ez a szó magába foglalja Isten tervét és hatalmát, ezentúl Isten Krisztusban közölt jó hírét. Ez tehát szintén új kezdetet, új igazságot, realitást és új etikát ad nekünk. Isten kegyelme sok embert bölcsességgel gazdagított. Isten törvénye a teremtésben van megírva, dicsősége látható, ezért nem állíthatjuk, hogy a keresztyén filozófia mindig jobb. A keresztyén filozófia az eredetet, az archimédeszi pont hatékonyságát szemléli, továbbá Isten kegyelme és az erényes életről alkotott értelmezésünk közötti kapcsolatot. Emberi tevékenység, melynek az emberi korlátokkal és ideológiai kísértésekkel kell megküzdenie. 87