Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Tanászi Árpád: Húsvét- és naptárkérdés
Tanászi Árpád utazott a húsvéti vita rendezésére. Polükárposz és Anicetus római püspökök, bár nem tudtak megegyezni, mégis barátságosan váltak el egymástól, sőt Anicetus Polikárposszal osztatta ki az úrvacsorát. Ok a szokásbeli eltéréseket nem tartották olyan nagy dolognak, mely veszélyeztetné az egyházak közötti egységet.7 160 körül Rómában és Alexandriában áttértek egy új időpontra. Az új szokás értelmében a húsvétot Niszán 14-ét követő vasárnapon ünnepelték meg. Valószínűleg ekkor vált a húsvét ünneppé a nyugati egyházban is. 170 körül újabb vita tört ki, ahol arról is szó volt, hogy vajon Jézus tanítványaival elköltött vacsorája húsvéti vacsora volt-e, vagy nem. Ha húsvéti vacsora volt az utolsó vacsora, akkor helyénvaló a húsvét Niszán 14-én való ünneplése. A húsvét dátumának meghatározása körül fellángolt vita nem csupán kronológiai kérdéseket érintett, teológiai gyökerei is voltak. A rómaiak és a kisázsiai keresztyének más-más oldalról közelítették meg az ünnep lényegét. A kisázsiaiak számára a húsvét a szenvedés /pathosz/ ünnepe volt, míg a rómaiak számára a feltámadás /anasztaszisz/ ünnepe. Hierapoliszi Apollinárisz második töredékéből azonban az is kitűnik, hogy a kisázsiaiak számára valójában húsvét nem csupán a szenvedés, hanem a feltámadás ünnepe is. Leszögezi, hogy I4-e az Úr páskája, a nagy áldozat napja. A János evangéliuma elbeszélésének megfelelően utal a keresztre feszített Jézus oldalának a megnyitására. A feltámadásról a töredék nyíltan nem beszél, csak a szenvedésről és a temetésről. „A keresztre feszítés nagy áldozatába lényegében belesűrít mindent, azokat a mozzanatokat is, melyek az evangéliumok szerint a feltámadás után történtek. Jézus megnyitott oldalából a kettős tisztulás árad: a tanítás és a Lélek! Apollinárisz szerint Jézus feláldozott élete árasztotta a Szentleiket. Krisztus halála teljesség ebben a felfogásban, Niszán 14-e ezért a győzelem ünnepe, a teljes megváltás emléknapja.”8 Az ellentétek megoldását merőben akadályozta az a tény is, hogy a kisázsiai gyülekezetek a jánosi tradícióra hivatkoztak akkor, amikor a húsvét ünneplési gyakorlatukat védték. A nyugati , s főleg a római egyházak pedig a péteri és páli tradícióra hivatkoztak. A tradíciók tekintetében valószínűleg mindkét félnek igaza volt. A másik akadálya a húsvéti vita megoldásának Róma és a római püspök - Péterre való hivatkozással - egyre nyilvánvalóbb primátusi igénye volt. Ezt főleg Viktor római püspök juttatta kifejezésre. Viktor római püspök /189-199/ idejében Róma és Alexandria már áttértek egy új szokásra, melynek értelmében a húsvétot Niszán 14-ét követő vasárnapon ünnepelték. Azt a vasárnapot jelölték ki, amely a tavaszi napéjegyenlőség utáni teliholdra következik. Viktor püspök 190 körül arra törekedett, hogy az egész egyházban a római szokást érvényesítse. Az egységesítés 7 Vanyó László: i.m. 342. p. Euszf.biosz Egyháztörténete Budapest, 1983. 234. p. 8 Vanyó László: i.m. 344. p. 58
