Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Békési Sándor: Egyház és kultúra
Békési Sándor megszentelődik. NIEBUHR lényeges meglátása, hogy a keresztyén életnek nem bizonyos kulturális tevékenységekre van szüksége, hanem az embernek az emberrel való alkalmas és nélkülözhetetlen megegyezésére (arrangement). Az emberi tett mint az emberiség átalakítása, válasz (reflecting) Isten szeretetére és dicsőségére, s ez a reflektálás: Istenhez és egymáshoz való odafordulás - visszafordulás a bűn szétszakítottságából és káoszából — a kultúra maga. Kálvin ezen a téren is Augustinus nyomdokán halad, különösen az ember átalakító elhívása vonatkozásában. Az ember természetében és kultúrájában való formálódás nem más, mint út Isten országa felé, vagyis a megszentelődés folyamata. c) A vallás és a kultúra lényegi egysége A keresztyén ember elhívása és küldetése tehát gyakorlatban a kultúra formálását jelenti, hiszen az egyháznak az őt körülvevő világgal kell érintkeznie; annak bizonyos közlési rendszerét, kódjait szükséges átvennie és átalakítania. Felmerül a kérdés, hogy vajon a környező világnak értékei mennyire fogadhatók be; a profán mennyire egyeztethető össze a szakrálissal? Ezekre kísérel meg választ adni PAUL TILLICH egész életművében, többek közt Rendszeres teológiájában (Budapest, 1996), amelynek néhány témánkat érintő szempontjait érdemes nyomon követnünk. Amint láttuk, az egyház és kultúra kapcsolatában vannak olyan irányzatok, amelyek a világi, profán elemek befogadásától határozottan elzárkóznak, ezeket megrontónak, ördöginek tartják. TILLICH szerint ez tévedés. A világ természetesen profán, mivel az istenitől, az elkülönítettől, a szenttől más, de nem az egyház ellentéte, ellensége. A világ az egyház feladata. A teológus ezért különbséget tesz a profán és a démoni között, mely valóban az egyház ellensége, ugyanakkor a világé is. A démoni könnyen megtéveszt, mert önmagát a szenttel azonosítja, a szentség hordozójának tartja. A profán az egyház .mellett és az egyház körül él, önmagát csupán teljesítményében értékeli, értékrendje és ítélete megmarad valamilyen erkölcsi törvény alatt; ezzel szemben a démoni véges mivoltában a végtelenre és az istenire tart igényt. A démoni ott születik, ahol megvan a vágy Isten helyének betöltésére. Nemcsak a profán világban van ez így, hanem ott tapasztaljuk a vallásban is a hétköznapok démoniságát, amikor a szolgáló úrrá válik, a küldött küldővé, a bűnös ítélkezővé, a befogadott kirekesztővé. Amelyik társadalmi életben a démoni uralkodik, ott mindig vallásos jelleget ölt az erkölcs és a kultúra. Jellemző példa erre a 88
