Sárospataki Füzetek 4. (2000)

2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Pásztor-Kupán István: Kicsoda az "Aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz?"

Kicsoda az, aki "tegnap és ma és mindörökké ugyanaz"?

szét megtartja a maga sajátosságát.18

Az antiochiai iskola hatása alatt álló Kálvint - a Krisztus két természetének megkülönböztetése miatt - szélsőséges lutheránusok vádolták. Azt a kijelentését, mely szerint Krisztus istensége nincs az emberi testbe zárva, ill. Krisztus teste nem mindenütt jelenvaló,19 igaztalanul nevezték extra calvinisticumnak. Ez a tanítás nemcsak hogy tipikusan kálvini, de a szentírásos alapok valamint az óegyházi hitvallások figyelembevételével a lutheri tanítással szemben helytálló. Barth is így vélekedik:

Meg kell jegyeznünk, hogy ez az elmélet semmi esetre sem Kálvin által bevezetett újítás, sem pedig az egykor Nesztoriosz neve alatt elítélt tan újrafelvétele, mert éppúgy mint Kálvin, Athanasziosz, Alexandriai Kürillosz és Poitiers-i Hilarius is így gondolkodtak és tanítottak már a kérdésben, [velük együtt pedig] ténylegesen az egész ó- és középkori egyház, akikkel szemben éppen megfordítva: az absztrakt lutheri [tanítás] - a Logos exira carnem létezésének tagadása - jelentette az újítást.20

Az antiochiai-helvét vonal tanításába beilleszkedő Heidelbergi Káté ugyanebben az értelemben fogalmaz a 48. kérdésre adott válaszában, mondván, hogy „noha az isteni természet a magára öltött emberi természeten kívül is létezik, mindazonáltal abban magában is benne van, és azzal személy szerint egyesülve marad”.

Az ariánus szüllogizmus Antiochiára vonatkozó passzusára visszatérve: Alexandriától eltérően Antiochia azt nem volt hajlandó elfogadni, hogy az Ige a Krisztus emberi cselekedeteinek és szenvedéseinek alanya lehetne. Antiochia és teológusai nem pusztán abból indultak ki, hogy egyedül Isten válthatja meg az emberiséget - habár ennek az állításnak az igazát egy pillanatig sem vitatták - hanem azt is figyelembe vették, hogy az Edenben elbukott emberi természetnek Isten igazságossága értelmében bűnhődnie kell (ld. az idézett H.K. 9-et és 16-ot). Továbbmenve, azt is állították, hogy Krisztus a Megváltó, O és nem más szenvedett a kereszten, de

18 ovSapov xr\q tcúv (Jnxjecov Siat^opaq avriprifievriq 8ia ix\v evcoatv, aco^opevric; Se paAAov tt\c, i8torr|TO<; EKonepat; ptxJECOt;. A gondolat tulajdonképpen nem új, hiszen már Ikoniumi Amphilokiosz is így fogalmazott: anooco^cov ev ounco tcúv 8po (jmcrecűv tcov ETepotxjuov aavrfiw.ov xr|v i8iotr|ta - „Őbenne /azaz Krisztusban/ elegyítetlenül megmarad a két természet lényegi különbsége”. Ld. Fragmenta in M. J. Rouet de Journel, Enchiridion Patristicum (Freiburg: Herder, 1922), p. 407.

19 Institutio IV. 17. 30; „Krisztus egyetlen személye akként áll két természetből, hogy mégis mindegyiknek megmarad a maga sajátossága.”

20 Barth, KD IV/1, p. 197.

41