Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Pásztor-Kupán István: Kicsoda az "Aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz?"
Kicsoda az, aki "tegnap és ma és mindörökké ugyanaz"? kát kivétel nélkül nem valamiért, hanem valami vagy valaki ellen hívták össze, mivel az első három évszázad alatti összehangolatlan teológiai fejlődés már a szakadásképző tényezők minden válfaját kitermelte és magában hordozta, így csupán idő kérdése volt, hogy a következő korszakban melyik kerül majd a felszínre. Az „evangélium igazságát” tehát a patrisztika aranykorában és az egyetemes zsinatok idején nem elsősorban a pozitív hitvallásos megfogalmazások hordozták (hiszen azokból elég kevés volt), hanem legtöbbször tagadó formában, az ava0£|ia eoxco-k és a "damnamus"-ok útján közölte az egyház híveivel azt, hogy mi az, ami nem tartozik az evangélium igazságához. Sajnálatos történelmi kényszerpálya volt ez, amely a fejlődés további szakaszában olyan ősrégi keresztyén közösségek elszakadását eredményezte, mint a szír vagy a kopt egyháztest. Kritikai éle ellenére megszívlelendő a Lord Acton idevágó megjegyzése: „Az egyház akkor panaszkodik az üldözés miatt, amikor nem üldözhet másokat.” De térjünk vissza a kibontakozó óegyházi krisztológiához. Az ariánizmus elleni harcot legsikeresebben az alexandriai iskola másik nagy neveltje, Athanasziosz (f373) folytatta, elszántan védelmezve az Ige istenségét az ariánus „a Logosz, mint első és tökéletes teremtmény” gondolat ellenében. Jézus Krisztus egy valóság, egy személy Athanasziosz tanításában, de az ezzel kapcsolatos szakkifejezést szerzőnk nagyon rosszul választotta meg: Jézusról, mint (ita (jnxjlq-ról beszél. A félreérthető terminus nem mindig tudta a különben helyes tartalmat visszaadni. Athanasziosz vallotta a communicatio idiomatum-ot, sőt azt is elfogadhatónak tartotta, hogy a különben szenvedéstől mentes isteni Logosz az emberi testben történt bentlakása következtében szenvedett a keresztfán. Ariánizmus elleni polémiájában a hangsúlyt annyira a Logosz isteni természetére helyezte, hogy akarata ellenére újabb tévtanítás lehetőségeit teremtette meg. Ez nem is váratott sokáig magára, hiszen éppen nagy tisztelője és barátja, a laodikeiai Apollinarisz (f390) igyekezett tollat ragadni, hogy mesterének segítségére legyen az ariánizmus elleni harcban. Mivel Areiosz a Logosz teremtettségének gondolata alapján az Igét változásra képesnek tekintette, Apollinarisz Krisztusban az isteni természet, még közelebbről az isteni Ige jelenlétét hangsúlyozta. Ennek során megoldhatatlannak tűnő kérdésbe ütközött: hogyan lehet összeegyeztetni a szenvedést az Ige jelenlétével? Areiosz véleménye szerint az Ige teremtmény, ezért nem mentes a szenvedéstől. Ezt Apollinarisz elfogadhatatlannak tartotta. 29