Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Geréb Zsolt: A misszió kérdése az első Thesszalonikai Levélben
Dr. Geréb Zsolt tehát az első századi diaszpóra-zsidóság missziós területén hirdette a keresztyén hitet, ezért került olyan gyakran összeütközésbe a zsinagógák vezetőivel. Ezért üldözték el Fihppiból és Theszalonikából. Ez a történeti háttere annak az éles hangú szakasznak is, mely az első Thesszalonikai levélben olvasható (1 Thessz 2,14-16). E versek arról tanúskodnak, hogy az első konfliktusok Jézus követői és a zsidó vallási közösségek között az első század közepén megjelentek. A feszültségek először az anyaországban, később a mediterrán térségben jelentkeztek - a diaszpóra területén-, ott, ahol a két hívő csoport vallási, gazdasági vagy politikai kérdések miatt szembekerült egymással. Pál visszavezeti ezeket az összeütközéseket a húsvét előtti időre, amikor a zsidó főpapság Pilátus kezébe adta Jézust. Egy évtizeddel később megkezdődött a Krisztus követők üldözése is, István vértanú mártirumával, akit a korabeli zsidóság egy csoportja - hellenista zsidók - megkövez, templom- és törvényellenes kijelentései miatt (ApCsel 7). Térítő útjai alkalmával Pál többször volt szenvedő alanya a zsinagóga vallási türelmetlenségének. A thesszalonikai zsidó közösség vezetői féltékenyen figyelték a pogányok körében végzett térítői munkáját, majd formálisan is megakadályozták azt: megtiltották neki, hogy a prozelitáknak hirdesse a szabadítás evangéliumát, majd kiűzték a városból. (1 Thessz 2,17; ApCsel 17,1-12). Térítői útjai alatt azonban nemcsak zsidó honfitársaitól szenvedett hasonló elutasítást az evangéliumért; keresztyén hittestvéreivel szintén sok harcot kellett megvívnia, különösen a gnosztikus tévtanítók ellen, Filippiben, Korintusban, Galáciában és Kolosséban. Legtöbb levelét azért írta, hogy megvédelmezze az evangélium tisztaságát hamis felfogásoktól. A vita hangja sokszor indulatos volt, nem tükrözte a keresztyén türelmesség szellemét (pl. Fii 3, 18-19). Helytelen utat követnénk, ha ezen szakasz jelentését elszigetelten értelmeznénk, és nem vennénk figyelembe Pál leveleinek azon részeit, melyben Izrael üdvtörténeti szerepéről beszél (Róm 9-11). A népek apostola a Római levélben visszatér a kérdésre és kijelenti, hogy a zsidók megkeményedése csak ideig való, ameddig a pogányok teljessége bemegy (Rom 11:25). Isten nem vonja vissza a választott népnek adott ajándékait, a szövetséget, az ígéreteket, az elhívást (Rom 9, 4-6; 11, 29). Pálnak reménysége van arra nézve, hogy „...az egész Izrael megtartatik amint meg van írva: Eljön Sionból a szabadító, és elfordítja Jákobtól a gonoszságukat” (Rom 11,26). 16
