Sárospataki Füzetek 4. (2000)
2000 / 1. szám - TANULMÁNY - Füsti-Molnár Szilveszter: Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót
Csak a hasonló ismerheti meg a hasonlót Isten minden kétséget kizáróan a valóságot jelenti, mégpedig a legtökéletesebb és legvalóságosabb valóságot. A filozófiatörténetnek meg kell győznie bennünket arról, hogy a filozófia önmagától is eljut az istenkérdéshez mint a valóság végső alapjához, hiszen ez hosszú ideig a filozófia egyik fő feladatához tartozott, mint ami az egyetemesre és az átfogóra irányuló kérdések megválaszolását jelentette. Persze itt legtöbbször a feltétlen valóság" kérdése merül fel, ami egyfelől azt jelenti, hogy mindennek feltétele, másfelől, hogy semmit sem feltételez önmagán kívül, így abszolútnak, tökéletesen függetlennek tekinthető. Mit értünk feltétlen valóság alatt, ez a döntő kérdés. Ezen aztán hosszasan el is rágódik a filozófia. Persze nagyon vigyáznia kell a meghatározással, azokat a szempontokat szem előtt tartva, hogy ez a feltétlen valóság mennyire egyezik meg „anyagában” a világgal (ateizmus), vagy ha éppen teista megközelítésből szemléljük a kérdést, akkor pedig arra, hogy valamiféleképpen a világot származtatni legyünk képesek az általunk meghatározott feltétlen valóságból, hiszen nem feltételezhetünk olyan transzcendenciát (világfelettiséget), aminek semmilyen kapcsolata sincs a világgal. Úgy gondolom, nem kell nagyon belemélyednünk a problémába, hogy észrevegyük, a vallás és filozófia meghatározása sokszor ugyanarról az isteni létezésről beszél, csak míg a vallás istennek hívja, addig a filozófia a világfolötti feltétlen valóságra utal. Persze a vallási istenfogalom messze meghaladhatja a filozófiai fogalmakat, hiszen a transzcendens abszolút valóságfogalma nem ugyanaz, mint az önmagát kijelentő, szabadítást és üdvösséget adó, történelmet irányító élő Isten. Persze ez a tétel sok esetben fordítva is igaz lehet, amikor egy vallás az isteneit olyan antropomorf módon ábrázolja, hogy a vallásos ember istenképe nem lesz képes több lenni, mint maga az ember.11 12 A másik nagy problémakört ennek a résznek az alcíme abban hordozza magában, ami az Isten megismerhetőségére és felfoghatatlanságára vonatkozik. Itt mindenképpen episztemológiai kérdésekbe ütközünk. A válaszokat nagyon egyszerűen csoportosítva feloszthatjuk azokra a nézetekre, amelyek Isten megismerhetetlensége mellett teszik le a voksot - persze itt Isten alatt sok esetben a filozófiai megfogalmazás szerint beszélhetünk abszolút transzcendens valóságról is -, őket összefoglaló néven agnosztikusoknak nevezzük. Szerintük az emberi értelem képtelen arra, hogy a valóság 11 Felesleges lenne magát a feltétlen valóság tételét kétségbe vonni, hiszen ha van valami a semmivel szemben (Leibniz és Heidegger nagy kérdése, miért van valami a semmivel szemben), akkor az is feltételezhető, hogy olyan valamiről beszéljünk, ami a végső ténylegesség. 12 Gondoljunk csak arra, hogyan kritizálta a filozófia az ókori görög vallást, ami színessége és változatossága ellenére babonáival és naiv gyermeteg képzeteivel már nem tudta kielégíteni azoknak a nagy gondolkodóknak a lelkivilágát, akik új fejezetet nyitottak az emberiség történelmében. 103
