Sárospataki Füzetek 3. (1999)
1999 / 1. szám - Victor István: Oktass, hogy éljek!
Ennek az üzenetnek megértéséért és továbbadásáért látták úgy eleink, Mohács után öt évvel, hogy iskolát kell fündálni, az evangélium szerint való igazság fundamentumára. A fundamentum most is igaz és erős. Lassan félezer éven át a továbbépítés a dolgunk. Gimnáziumba, teológiára jövő ifjak, a gyűjtemények látogatói mind ezzel a felhívással találkozzanak, kőbe vésve, hímezve, festve - de élőszóban és mindazok életében is, akik itt magukat Jézus Krisztus tulajdonának, a Kollégiumot meg magukénak vallják. Mert az Ő ítéletének órája azért valóság - és közeledik. Rajtunk is múlik, hogy akkor sokan boldog örömmel, repesve fogadják-e azt az órát, vagy valóban rettegéssel - de minket vádolva, hogy csak a címert, hagyományokat és épületeket mutogattuk nekik, az üzenetet nem. Eleink szent bátorsága járjon át minket, akik ha méltatlan utódok vagyunk is, de ugyanannak a drága örökségnek részesei! 2