Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Dr. Horváth Barna: Pályánk emlékezete IV.

rátunk diákköri képeiből ma is fő helyre tenném azt, amit szüleiről festett. Kisvárosi miliő, ketten ülnek a verandán őszi verőfényben, és talán gondolnak arra, talán nem, ami nemsokára eljön: a szomorú elválás és magány.

Pártolandó a művészetet, megkértem barátomat, hogy fessen nekem egy képet a Kollégium ablakából jól látható újhelyi hegyekről: a Sátor-hegy, a Tábor-hegy és Koporsó-hegy jellegzetes vonulatáról, ami egy kis beleérző filozófiával, embervoltunk stációinak is mondható. A kívánság teljesült, a három hegyért 300 forintot fizettem, ami akkoriban kéthavi apanázsnak felelt meg. Apa 150 forintokat küldött zsebpénz gyanánt. Ráadásként megkaptam még a pataki katolikus templomot olajban, s így elmondható, hogy tárgyi emlék is van a diákkorból, amit fél évszázad múltán oly szívesen idézünk fel. Ám az Urbán- gyűjtemény nem gyarapodott azóta sem. Amikor szeretett tanárunk meghalt 1985-ben, fia engem kért fel a temetésre, ami Budapesten ment végbe a Farkasréti temetőben. Október 12-én sütött a Nap szépen és nagy szorosságban voltunk a kolumbárium előtti keskeny úton. Felettünk dübörgött a fővárosi forgalom. Alig volt hallható az Ige: "Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk." /Zsoltárok 90:12/ A művészvilág előkelői és régi pataki diákok voltak ott szép számmal. Amikor elköszöntünk, Gyuri azt mondta: "Majd küldök egy képet." Arra gondoltam, hogy milyen szép emlék lesz. Több évtizeden átívelő barátság, ami eltart az iskolapadtól a koporsóig vagy az urnáig; valami, ami tartósnak bizonyul a változó világban. Vártam tehát a képet, hogy odategyem a 32 éve vett két képhez, de csak nem jött. Aztán egyszer, már váratlanul Capri szigetéről jött egy színes üdvözlet, egy képeslap, ami humorban oldható bölcsességet kínált tanúságként: olykor kevésnek bizonyulnak, még ha szószerint megvalósulnak is a dolgok.

Diákéveink a boldog kiválasztódás jegyében teltek. Néhány év alatt a lehetséges változatok sokféleségéből egy kézen is megszámlálható lehetőség maradt. A pályaválasztás és a párválasztás terén egyaránt felgyorsult a redukció. Először még hogy keresi magát a kis ember; hány változatban próbálja ki tehetségét, amíg kiköt valami mellett. Agyagból szobrászkodik, akvarellt fest, verset ír és színházat játszik, vagy csak komédiázik. Szeretné magát megmutatni, de még nem tudja, hogy milyen jelmezben lépjen fel. Aztán belenéz a lányok szemébe, és megpróbálja onnan kiolvasni: vajon nem ő lesz-e az igazi? Sugaras szemek úgy olvasódnak, mint a könyvek. Évák és Máriák sorjáznak el, vagy állnak a falnál, mint egy szembesítésen: tessék, válassza ki a társát. Majd évek múltán kiderül, hogy jól választott-e, vagy nem találta

77