Sárospataki Füzetek 3. (1999)

1999 / 2. szám - TANULMÁNY - Börzsönyi József: A föderál-teológia jelentkezése a holland teológiában

tekintve pedig mindenki önálló utakon jár. Talán legkevésbé mondható el azokról, akik fő céljuknak Coccejus rendszerének megőrzését, támadásokkal szembeni megvédését tartották. Magukat "tiszta" coccejánusoknak nevezték, mégis általánosabb lett az ellenfeleiktől kapott megjelölésük: "zöld" (groen) coccejánusok. Ez az elnevezés egy névből ered. H. Groenewegen ennek az irányzatnak az alapítója. Nevéből elvett részlettel jelölték a Coccejus elveiben mindenben megmaradókat.

Teológia-történeti szempontból érdekesebb az a másik, több ágra bomló irány, ahol Coccejus felfogását kisebb vagy nagyobb mértékben átformálták, más oldalról érkező hatásokkal ötvözték. Az ily módon Coccejushoz kapcsolódók kapták a "komoly" (ernstig) coccejánus elnevezést. Ahol főként a descartesi filozófia oly mértékben része lett egy-egy műnek, hogy már vajmi kevés maradt Coccejus eredeti rendszeréből, kérdéses, hogy mennyiben lehet még coccejánizmusról beszélni. Legfeljebb annyiban, hogy a Coccejustól elinduló hatások valahol, talán már csak áttételesen, de még hatnak.

Érdemes figyelemre méltatni Jan van Asselt kutatásainak eredményét ebben a vonatkozásban. Kutatásához ösztönzést Utrechtben S. van der Lilidétől kapott, aki abban látta Coccejus munkájának nagy jelentőségét, hogy Coccejus megkísérelt hidat verni a történelem és az egzisztencia között, művével megpróbálta egybetartani az üdvtörténet és az egyéni üdvút területeit. Coccejus követőiről viszont azt állapította meg, hogy azok ezt az egységet megbontva vagy az egyiket, vagy a másikat hangsúlyozták túl. Gottlob Schrenk egyenes vonalat tud húzni Coccejustól üdvtörténeti vonatkozásban a 19. századi "Erlangeni iskolához", J. Chr. von Hofmannhoz. Ezt az oldalt túlhangsúlyozva Coccejus 17. századi protestáns történetfilozófussá válik, akinek így Lessing és Hegel is igazi követői lesznek. Talán világosabb és egyértelműbb az a vonal, amely az egyéni üdvösség vonatkozását állítja előtérbe, és a pietizmushoz vezet. Az ez irányban munkálkodók jellemzésére Zoványi a következő megállapítást teszi: "Célunk a tannak az egyházi és a magánéletben való érvényesítése, nem pedig az elmélet útján való fejlesztése volt."1

Két példát említsünk röviden az irányzatból. Herman Witsiust, aki a holland viszonyok közé igyekezett beilleszteni Coccejus felfogását, és Friedrich Adolf Lampét, aki német irányba közvetített.

Az 1636-ban született Herman Witsius, utrechti diák korában oly mértékben volt coccejus csodálója, hogy azt jegyezték fel róla, hogy naponként térdre esve imádkozott, és így adott hálát Istennek azért a

1 ZOVÁNYI Jenő: i.m. 84. p.

39