Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Prof. J. Wajne Baker: Egyház, állam és rajongás
Buliinger azon egyház-meghatározását, hogy az újtestamentumi egyház azonos az ótestamentumival. S az is világos, hogy Jud nem értett egyet Buliingerrel az egyház és a polgári közösség azonosításában; Zürichet sem nem a szövetség összefüggéseiben, sem nem a késő középkori szakrális közösségi koncepcióban szemlélte. Jud látásában a zürichi egyház és a polgári közösség határai nem estek egybe. Ennek eredményeként Jud nem tekintette illetékesnek a magisztrátust az egyházfegyelem területén. Egyházfegyelem és polgári büntető rend két különböző dolog. Megengedhetőnek tartotta, hogy a városi elöljáró, ha az egyház hívő tagja, részt vegyen az egyházfegyelem gyakorlásában, de csak, mint „vén és nem, mint elöljáró, „mert a (polgári) elöljáróság másfajta hivatás és más dolgokkal foglalkozik . Az egyház és a polgári társadalom közötti különbség felismerése után, „ megmarad mindkét birodalom saját tiszta épsége és sértetlen hatásköre. A magisztrátusnak megvannak a saját törvényei, saját bírósága az állam számára, amelyre felügyel; és az egyháznak is megvannak a saját törvényei, az Isten igéje, a sákramentumok, intés, egyházfegyelem, kiközösítés . Ennél világosabban Jud ki sem fejezhette volna az egyház és állam különbözőségéről vallott felfogását. Mi indította Judot a zürichi rendszer elleni fellépésre? A kérdésre a választ a zürichi elöljárósággal szemben gyakorolt kemény kritikájából kapjuk meg. Jud idézi Buliinger álláspontját egyik Halléthez írt levélben, hogy az egyházfegyelem gyakorlása az elöljáróknak adatik, „ ha Krisztus nevében gyülekeznek össze , azaz ha keresztyén elöljáróságról van szó. Majd hevesen ostorozza a zürichi elöljárókat, azt állítva, hogy a legtöbbjük egyáltalán nem szent, sőt „ disznók, kutyák, ellenségei a Krisztus nevének, a jámborságnak, az igazságnak, az államnak, az Isten igéjének és a lelkipásztoroknak . Buliinger március 15-én írt hosszú válasza nem győzte meg Judot. Jud második levele rögtön ezután egészen rövid volt. Az egyház és az elöljáróság élesen különböző dolog, s ha valaki mást állít, az egyszerűen összeférhetetlen. Zwingli maga téved ezen a ponton. Jud azonban óvatosan távol tartotta magát az anabaptistáktól. Tudta, hogy a vétkezők nélküli egyház lehetetlenség, viszont Krisztus nyílt ellenségei nélküli egyház már nem lehetetlen. Néhány hónappal a levélváltás után az új synodus annak az indítványnak jóváhagyásával foglalkozott, amely az elöljáróságot egyértelműen, mint egyházi hatóságot határozta meg. Ezt megelőzően Jud, aki nem jelenhetett meg a synodus ülésen, azt írta Buliingernek, hogy a lelkészeknek nem szabad beleegyezniük abba, hogy az elöljáróság hozzon törvényeket az egyház számára: „ Szeretnélek figyelmeztetni, kedves testvérem, hogy az Ige szolgáinak nem lenne szabad jóváhagyni e73rof. Is). CBaÁer 8?
