Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Dr. Frank Sawyer: Van-e Isten számára hely a filozófia fogadójában?
van annak, hogy legyőzzük a hamis dilemmákat. Az első az, hogy megpróbáljuk létrehozni a gondolkodás egy magasabb rendű formáját: a dialektikus gondolkozást, amely azt mondja, hogy mindkét döntés csak relatív momentumnak számít a folyamatban lévő felvilágosodásban. Fichte tézisről, antitézisről és szintézisről beszélt, amin azt értette, hogy minden ellentmondás feloldódik a folyamatos ismeretszerzés és fejlődés által. Ugyanis, ha közelebbről megnézzük - mondta - akkor bármilyen tézisnek vagy antitézisnek egy pontosabb definíciójára találunk, amely a megértés teljesebb szintéziséhez vezet. Ügy gondolom, hogy a dialektikus gondolkodás fontos módszer. Noha nem végleges válasz. A másik módja a dilemmák megoldásának az, hogy visszatérünk egy új teljességhez. Keresztyén filozófusokként teljességünk abban gyökerezik, hogy a valóságot mint Isten teremtését értelmezzük. Az Istenbe, mint egyedüli abszolútba vetett hitünk segít láttatni a hamis abszolutizálás problémáját. Istenismeretünk a helyes irányba terel bennünket és megtanít, hogy még több önkritikát gyakorolva szemléljük a filozófiai feltételezéseket és rendszereket. Fichtétől megtanulhatjuk azt, hogy a személyes és gyakorlati aspektus lényeges a filozófia bármilyen alkalmazásánál. Azonban látjuk az Én és az emberiség képességeire való túlzott támaszkodást, amely nélkülözi az alany és tárgy megfelelő viszonya fenntartásának egy teljesebb nézőpontját. A német idealizmus szorosan kapcsolódik a teológiához, mivel mindig megkísérelt azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy miként kell összekapcsolni a végest a végtelennel. Létezik numenális világ? Isten személyes létező vagy egy folyamat? Fichte Istent morális folyamatnak vélte. Később azonban visszatért ahhoz az elképzeléshez, hogy Isten létező, sőt még azt is állította, hogy a keresztyénség vallási tanításai (dogmái) ugyanazok voltak, amit ő is tanított más filozófiai módszerrel ugyan. Am - úgy tűnik - Fichte közelebb áll a panteizmushoz, mint a keresztyén deizmushoz. Azt látjuk Fichténél, hogy lépések történnek a filozófia humanista (szekuláris értelemben) előmozdítása felé. Természetesen Fichte nem volt kimondott ateista. Fenn akarta tartani az isteni mélységet, még ha személytelen módon is. Ebben azonban annyi ambivalencia van, hogy érthető, ha_ezt mondják az emberek: Határozd már el magad! Létezik-e Isten (teremtő és megváltó) vagy sem? Fichte után a filozófia folyamatosan közelebb kerül ahhoz a problémához, amelyről Madách Imre AZ EMBER TRAGÉDIÁJA c. művében beszél. Ott Éva felteszi a kérdést, hogy miért kellene Istennek bennünket büntetnie, ha nem engedelmeskedünk törvényének, hiszen akár determináltak vagyunk és nincs szabad akaratunk, akár Isten tervének része a bűn, nem vagyunk bűnösök. Lucifer erre ezt válaszolja Évának: Dr. <5awyer 'Jranft 64
