Sárospataki Füzetek 2. (1998)

1998 / 1. szám - Dr. Frank Sawyer: Van-e Isten számára hely a filozófia fogadójában?

egyéni rendeltetésed (géniusz) és helyzeted szerint! (Kierkegaard ké- sőbb tanulmányt ír arról a különbségről, ami egy géniusz és egy tanítvány között van.) Fichte elmeséli nekünk: akár kételkedünk, akár bizonyosak vagyunk valami felől, az alap nem a racionális érvelés, hanem a közvetlen (azonnali) érzés (intuíció): „ ez az érzés soha nem csap be . Érdekes, hogy Fichte azt is mondja: az emberek, amikor filozófiát választanak, hogy kövessék azt, nem logikai dedukció, hanem érzések alapján döntenek, s az alapján, hogy kik vagyunk. Ez mind része a „ Das Ich setzt sich selbst látásmódnak. Hume megvizsgálta az „ Én -t és csak fizikális érzékjelenséget talált. Fichte felismeri, hogy ennél sokkal többről van szó! Fichte az elsőbbséget az embernek mint szabad lénynek tulajdonítja, aki morálisan cselekvő személy saját döntéshozatallal, nem pedig pusztán intellektuális, filozófiai hallgató.

Fichte egyértelműen egy magasabb moralitás követésére szólított fel. Azt hangsúlyozta, hogy minden egyes ember szabadsága, jogai és feladatai helyet kell, hogy hagyjanak mások szabadságának, jogainak, feladatainak. Azt mondta: „ Cselekedj mindig úgy, ahogy legjobb belátá- sód szerint feladatod lenne... cselekedj lelkiismereted szerint."1 Fichte számára a lelkiismeret soha nem lehet téves. Ha tévedünk, az azért van, mert nem hallgattunk lelkiismeretünkre, vagy mert elhomályosítottuk, sőt talán elveszítettük azt. Noha ez szépen felépített, azonban igenis felveti annak kérdését: mihez kezdjünk azzal a ténnyel^ hogy az embereknek különféle fajta és szintű lelkiismerete van? Sőt: tudjuk, hogy lelkiismeretünk társadalmilag meghatározott, így hát nehéznek tűnik, annyira bízni benne, mint amennyire Fichte teszi - különösen akkor, amikor az emberi én annyira a középpontba kerül nála. Fichtének óriási álmai voltak a német nemzet kulturális küldetéséről, amit a napóleoni uralom alatt is hangsúlyozott. Napóleon megtámadta Poroszországot 1806-ban. A következő évben Fichte megtartotta Reden an die deutsche Nation (Beszédek a német nemzethez) c. beszédét. Németország kulturális missziója iránti nagy lelkesedését később úgy aknázták ki, ahogyan az neki nem állt szándékában. Fichte nem ismerhette fel, hogy a történelem hogyan alakul a XX. század első felében, és hogyan fog a német kulturális misszió annyira eltorzulni Hitler holocaustja alatt. Ám kijózanító gondolat feltenni a kérdést: a német idealizmus nem tudott volna-e nagyobb önkritikával előállni? Mindenesetre Kant korlátozta az isteni megismerését, Fichte pedig felfújta az Én-t: mi garantálná tehát, hogy az autonóm humanizmus valóban emberi marad?

Qr. öawyer ffraná

For a discussion on this, see, Copleston, A Historty of Philosophy, Vol.7, p.88ff.

62