Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 1. szám - Dr. Frank Sawyer: Van-e Isten számára hely a filozófia fogadójában?
univerzálisak; hamarosan azonban a filozófusok azt mondták, hogy a kategóriáknak számos halmaza van (sokféle észjárás, perspektíva, döntés). Kant az észt hangsúlyozza; Fichte azt hangsúlyozza, hogy ez az „ én eszem . Másként: a romantika és később az egzisztencializmus azt mondja, hogy a „ tiszta ész mítosz. A romantikát nem érdekelték az időtlen objektív kategóriák, hanem a történelem és a változás (cselekvés). A dolgokról alkotott különféle elképzelésekre nem úgy te- kintettek, mint logikai ellentmondásokra, hanem mint amelyek dialek' tikus feszültségben és változásban állnak. Micsoda különbség van a felvilágosodás racionalizmusa és a romantika „ Sturm und Drang -ja (forrongás kora) között! A felvilágosodás számára a tudomány nyugodt, világos, logikus magyarázata és dicsőítése számított. A romantikának a titáni küzdelem,.az akarat felsőbbrendűsége, a géniusz, mint cselekvő dicsőítése esik nagy súllyal a latba. Ezen a ponton, amikor az egyéni döntések felmagasztalása belép, az általános normák elhalványodni látszanak. Az abszolút ész dogmájával szemben ott van a szabadság visszanyert ideája, amely új dogmává lesz: abszolút szabadság. Bár ezt nem mindig állították, vagy alkalmazták így, mégis ez volt a tendencia. így létrejön a probléma: ha az ember akár az észből (felvilágosodás), akár a szabadságból (romantika) indul ki, vajon mi akadályozhatja meg azt, hogy ezek az ideák ne követeljenek egyre több hatalmat teljesen addig, míg végül már a kizárólagosságot (abszolút) követelik. Fichte Kant kopernikuszi fordulatát egy lépéssel továbbviszi: nem létezik objektív numenális világ önmagában: minden az embernek a dolgokról alkotott szubjektív látásmódja körül forog. Már nem Isten, vagy egy objektív világ az, ami abszolút, hanem inkább az emberi ego válik az archimedesi lényeggé. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Fichte nem tartja az individuális .. ego -t (En-t) abszolútnak, helyette inkább a szupra-individuális transzcendens tudatot („ ész ). A valóság ennek az abszolút gondolat, ész, tudat, vagy „ego önkinyilatkoztatásának a kifejezése. Később Hegel erre a perspektívára próbál meg felépíteni egy egész rendszert. Wissenschaftslehre (1794) c. müvében Fichte hangsúlyt fektet az öntudatra, mint ami egy abszolút szabad Én egyik funkciója: „ Das Ich setzt sich selbst (az Én rögzíti, posztulálja magát). Kant Istent és az univerzális erkölcsöt (morált) még mint „gyakorlati posztulátumokat tartotta számon. Éichte egy abszolút Én-ből, amely önmagát posztulálja, és annak a világról alkotott magyarázatából indul ki. Kant az erkölcsi autonómiát az univerzális ész kötelékein belül hangsúlyozta, míg Fichte a személyes szabadságot hangsúlyozza az En l)i\ Sawyer Jr an ft 60
