Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Horváth Barna: Pályánk emlékezete II.
^SároApatali füzeteit nemességünk van. Nem volt ideje ilyen dicsekvésnek, de egészen természetesnek tartottuk, hogy a lélek nemességét nem hagyhatjuk el. Hamar eljött az iskolakezdés ideje, amikor Kiss Erzsébet. Hegyaljai Kiss Géza testvére tanított meg a betűvetésre. Csakhamar az is eldőlt, hogy milyen beállítottságú leszek. Brunkala Saroltának hívták a számolás-mérés tanítóját. Nem lelkesedtem a számtanért és a képességek életre szóló szereposztásánál már akkor lehetett tudni, hogy humán jellegű lesz az érdeklődés. Volt még két idősebb hölgy, akik együtt laktak, s akikhez házhoz jártam angolra és németre: Wenz Gréta és Wiederman Anna. Ez utóbbi csak az iskolában tanított, néha egy kicsit csúfoltuk is. Az elemi iskolába Mackó úr utazásaival léptem be, azt még olvasták nekem. Az első nagy könyvélmény Robinson Crousoe volt, aki felteltette a mindenre képes kreativitás érzetét. Romantikus hajótöröttként hosszú távra beállított arra, hogy élvezzem azt, amit magam megcsináltam. Több lehetőség van mindenkiben. A jó könyv előhívja a képességeket. Forgács Dezső volt az a tanítóm, aki ilyen értelemben próbautakra indított. Ö maga szépen festett akvarell képeket. Otthon kipróbáltam és gyönyörködtem a rózsabimbó szirom nyílásában, a havas téli tájban, amit az ablakból látható dombról festettem. Agyagból is formáztam emberfejet, ami katonatiszthez hasonlított. De az igazi nagy élmény az iskolai tánccsoport volt, amikor népies gatyában táncolhattunk és bemutattuk a Pán Pétert. Forgács tanító úr mindezt úgy mozgatta, hogy lelkesedni tudtunk és azóta tudom, hogy az a jó tanító, aki kivesz az iskolapadból és szép kalanddá varázsolja a diákéveket. Másféle hatás is ért a háztájiban. Apa, aki visszatért a földhöz és a szőlőhöz, tanult szőlész és borász volt. Szókincsében bőven voltak ilyen rejtelmes szavak, mint pomológia, monilia, fuzikládium, filoxéra és peronoszpóra. Ezek ellen többnyire küzdeni kellett és olykor levélváltás is történt kecskeméti volt iskolájának tanáraival. Kathona Zsigmond nevére ma is emlékezem. Ő volt apám nagy tanárja. Tarcalon és Kecskeméten, vagy a budafoki pincészetben tanulta meg azt a türelmes figyelő szemlélődést, ami még idejében elkapja a növény, a szőlő és a bor károsító tényezőinek hatását és ellenhatással reagál. Egyébként is szeretett elmélyülten pepecselni, ha egy régi szerszámot javított, permetező gépet szerelt, vagy vasból kovácsolt valamit, mert az is szakmája volt. A gyermekkor szépséges zenéje ma is, ha kapát vernek síndarabon, vagy kaszát élesítenek fenőkővel. Ehhez már csak a cséphadarót kell hozzá képzelni és kész a zenekar. Felsőszomszédunkban még folyt ilyen kézi cséplés és ritmusgyakorlatnak is megfelelt az, amikor bevettek harmadiknak. Egy-két évig cséplőgépünk is volt, amivel Béla bátyánk járt, mint igazi gépész. Egy alkalommal ott tébláboltam a gép körül és valami forgó rész lekapta körmömet. Volt nagy riadalom, de aztán újra nőtt és ma már nem tudnám megmondani, hogy melyik volt. Két mozdulat szép emlékével járok. Az egyikben a borász emeli vizsga szemei elé az aranyszínű mádi nedűt: vajon megfelel-e úrvacsorái bornak, vagy egy kicsit opálos, netán barna törése van? A másik mozdulat a szőlőben többször is megismétlődött. Apa belép, én a mezsgyén állok. Egy kis matatás a név szerint ismert tőke aljában és már hozza is nekem a korán érő ropogós 115
