Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Horváth Barna: Pályánk emlékezete II.
^ároipatahi ^iizeteh hazája van, amit ha közelebbről megnéz, megint csak nem tudja, hogy miért is jött haza. Hát ilyen a mi lelkünk? Ilyen változékony és bizonytalan? így ingázik két vagy több lehetőség között? A PAP-ról és a LELKIPÁSZTOR-ról már esett szó az első fejezetben és azt mondtuk, hogy az IGEHIRDETÖ is következik S íme, az emberi közösség előhozza magából minden időben azokat, akiket Isten azzal bízott meg, hogy az Ő Igéjét hirdessék. Még Ady Endre is közéjük számlálja magát: „Igéim bővek, zengők, nagyok / Én papoknak ivadéka vagyok.” Mindig születnek kellő számban olyanok, akik a szó igézetében élnek és előállván alkalmas vagy alkalmatlan időben, elkiáltják: „HALLJÁTOK AZ IGÉT!’-„SOMA JISZRAÉL” Franz Werfel híres könyve Jeremiásról irodalmi utánérzésként villan fel és az írott szóból a kimondottra váltva sugarasan ref- lektoroz egy gyermekkori képre. Amikor vége lett a háborúnak, egy napon ünneplőbe öltöztettek és apa kézen fogva vitt el a helyi zsinagógába arra a hálaadó ünnepségre, amire keresztyéneket is meghívtak. A maradék hitközség rendezhette ezt, miután számba vették Abaújszántótól Tolcsváig az életben maradottakat. A mádiak jó részét a kíváncsiság vitte, de végül a sokaság miatt csak a bejáratnál vesztegeltünk. Különös jajveszékelés hallatszott. Utóbb megtudtam, hogy a 94. zsoltárt idézték, ami a régebbi Károli fordítás szerint így szól: „ Uram, bosszúállásnak Istene! Bosszúállásnak Istene, jelenj meg! Emelkedjél fel te, földnek bírája, fizess meg a kevélyeknek! A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek? Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői. A te népedet Uram tapossák és nyomorgatják a te örökségedet. ” (Zsolt. 94:1-5) Nem ezt az Igét vártuk. A zsidók szenvedései miatt megnyilvánult együttérzést és polgári rokonszenv nyilvánítást felváltotta a megtorlástól való félelem. Az oroszok bejövetele után tűnt fel a községben Lefkovics Iasi, egy szép szál zsidó férfi szovjet katonatiszti egyenruhában. Jött, ment, üzletelt. Lehet, hogy semmi köze nem volt a bosszúállás istenéhez, mégis elterjedt az a hír, hogy el lehet vitetni, és el lehet tétetni láb alól az előző rendszer híveit. Fokozta a félelmet az erdőben lakó Borcsik család kiirtása. Majd híre járt, hogy a Forgács családból 3 leányt is elvittek malenkij robotra (közmunkára) a községházáról, ahová krumpli-pucolásra lettek beidézve. Évekig vártak rájuk testvérei, Dezső, aki kedvelt tanítóm és Jancsi, aki osztálytársam volt a helyi iskolában. A lappangó félelem nyelvtani igéje így hangzott: „eltenni láb alól...” Ebben a légkörben szerveződött 10-20 „proli”-nak mondott érdeklődőből az MKP, aminek tagjai akkor még bizonytalanul tűzték ki hajtókájukra a megkülönböztető jelzést, a póznára tűzött vörös csillagot. E csillag jegyében telik majd következő fél évszázadunk és nehéz lenne korszakolni év szerint, mert az emberek tudatában ott volt már az 1919-es első felvonás. Kun Béla és Szamuely rémuralma úgy maradt meg apáink emlékezetében, mint a felszított osztályharc idegen pestise. Ha ennek a pusztító járványnak a főszereplőit származás szerint beazonosították, nem csoda, hogy 109
