Sárospataki Füzetek 2. (1998)
1998 / 2. szám - Dr. Nagy Antal Mihály: A megváltás szükségessége és alapja
Dr. Nagy Antal Mihály A MEGVÁLTÁS SZÜKSEGESSEGE ES ALAPJA 1. A kérdés szükségessége fKjí'má a zsidóságnak, mind a keresztyénségnek szent könyve az, amit a JVL zsidók Biblián, a keresztyének pedig Ószövetségen értenek. A zsidóság az Ószövetség alapján nem fogadja el a názáreti Jézust Messiásnak, s utasítja el a megváltás szükségességét. Judaisztikai tanulmányaink erre számos példával szolgálnak. Hadd idézzük csak C. G. Montefioret, aki a kérdést Pál apostollal kapcsolatosan élezi ki: „Nincs szükségünk közbenjáró tanára, elutasítjuk. Nincs szükségünk arra, amit Krisztus halála áldozatáról tanít: elvetjük. Nincs szükségünk a megváltásról és üdvösségről szóló tanára.”1 A megváltás szükségességét keresztyén részről is megkérdőjelezik - ha ugyan lehet keresztyéneknek nevezni azokat, akik ezt teszik. „Sokan vélekednek úgy - írja L. Goppelt -, mint Heinrich Julius Holzmann, (hogy) Jézus szerint mindenki, aki komolyan megbánja bűnét, megkapja Isten bocsánatát; engesztelő áldozati halálra nincs szükség.”2 Tény, hogy a felvilágosodás, a racionalizmus, liberalizmus idején elhomályosult, elveszett a megváltás, Jézus váltsághalálának a jelentősége. Az ún. „modem teológia” pedig még a racionalista, liberális teológián is túltesz. Mi hát a helyzet? Megváltó-e Jézus, vagy csak nagy tanító? Halála vált- sághalál-e, vagy egy a sok mártír között? Kicsoda hát az ember, van-e szüksége megváltásra és Megváltóra, vagy boldogul a megváltás és megváltó nélkül is? 2. Kicsoda az ember? Lehet ezt azzal az istenfélő csodálkozással kérdezni, ahogyan a zsoltáros teszi: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted őt kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.”3 Lehet kérdezni az újkori és a modem ember büszkeségével: kicsoda az ember, aki ennyi mindenre, hatalmas felfedezésekre és alkotásokra képes? S lehet kérdezni Pál apostol döbbenetével: „...tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat... Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?”4 1 Idézve: Dr. Nagy Antal Mihály: Örök szövetség, 1997. 255. 1 L. Goppelt, Az Újszövetség teológiája. I. 195. 3 Zsolt 8,4-9 4 Róm 7,18k. 24 3
