Sárospataki Füzetek 1. (1997)
1997 / 2. szám - Vági László: Egy nyugdíjas lelkipásztor gondolatai az őkumenéről
EGY NYUGDÍJAS LELKIPÁSZTOR GONDOLATAI AZ ÖKUMENÉRŐL Az biztos, hogy az egység legfőbb munkálója, kezdője és befejezője a Szentlélek. Attól azonban félni kell, hogy a Szentiélekre történő hivatkozások leginkább azok ajkán hangzanak el, akik abban bíznak, hogy a Lélek hagyja magát sokáig kéretni, s így az ökumenikus erőfeszítésekbe nem szükséges belefáradnunk. Bárcsak kibírná a hazai egységmozgalom a "nem"-et mondani nem merő "igenlők" lagymatagságát! A bátran és nyíltan "fafejűek" ellenállása akkor nem jelentene gondot. Mert a Pünkösd Lelke legyőzhetetlen! Az Ökumené pedig pünkösdi eseménynek tudja magát. Előadásom befejezéseként némi aggodalommal kell szólnom egy olyan "ökumené" szükségességéről, melynek hiánya rendkívül sok kárt tesz a történelmi egyházak életében. Ez pedig az ökumené hiánya az idős és a fiatal generációk között. Nálunk, a katolikus egyházban félelmetes az a bizalomhiány, mely valósággal megfagyasztja a levegőt papok és papok között. S ez a néha tudatosan táplált bizalmatlanság lassan a hívek életére is jellemző lesz. Nem akarom részletezni ennek a jelenségnek okait, de pünkösd közeledtével e körben hadd nyomatékosítsam, hogy a pünkösdi nyelvcsodának - ha egyáltalán lesz még nálunk pünkösd - abban is kell jelentkeznie, hogy idősek és fiatalok kezdik egymás nyelvét kitűnően beszélni, és bámulatra méltóan érteni. Mert ahol ez a fajta egyetemes értés látványosan érvényesül, ott van a Lélekjárás, ott lehet énekelni: Piros pünkösd napján mindenek újulnak...Ettől a csodától lehet várni a földkerekség megújulását. De lesz-e ilyen csoda? Ezt én már nagyon szívből kérdezem, mert én már nagyon tudom énekelni a 90. zsoltár következő szavait: életemet, "mint a mondott szót, elragadja a szél." Köszönöm a figyelmet! 105
