Sárospataki Füzetek 1. (1997)

1997 / 2. szám - Dr. Barcza József: Luther és a reformáció Magyarországon

DR. BARCZA JÓZSEF

Ezen az alapvetésen épült ki az ellenállás joga, ami elment egészen az expressis verbis kimondott zsarnokölés jogosságáig, amint azt pl. Apáczai Csere János Enciklopédiájában is olvashatjuk.1

Tisztelt Konferencia! Hosszan lehetne még érzékeltetni azt, hogy a helvét irány, vagyis a református jellegű reformáció tömegbázisát miért elsősorban az Alföld mezővárosainak parasztpolgársága ("civis népe") és a kisbirtokos nemesség alkotta, a korabeli társadalomnak ezek az öntudatos rétegei.

Előadásomat mégis inkább egy újabb perspektíva felvillantásával, "ökumenikus módon" szeretném befejezni.

Közhely, hogy a reformáció és ellenreformáció korát európaszerte a vallási türelmetlenség jellemezte. Egyaránt elment ez római katolikus és protestáns részről olykor egészen a fanatizmusig. A XVII. század derekán azonban egyes hazai református teológusok kezdtek a felekezeti ellentétekkel "ökumenikus módon" foglalkozni és más eredményre jutottak.2 így pl. Debrecenben Köleséri Sámuel arról prédikált, hogy "hiten való uralkodás tilalmas vadászás”.3 A Wesselényi féle összeesküvés előestéjén pedig Pósaházi János sárospataki professzor még hitvitázó művét is ezzel a felhívással zárta: "A nagy Isten szerelméért, a Jézus vére hullásáért arra kérek minden magyar pápista, lutheránus és kálvinista keresztyéneket, hogy félre tévén a rettenetes vallásbéli gyűlölséget, kövessük a keresztyéni szeretetet és az egymás közötti jó békességet. Beati pacifici, boldogok, akik békességet szereznek. Édes Idvezítőnk a világrul elbúcsúzván, ezt hagyá ajándékul mintegy árván hagyatandó tanítványainak... Ha nem egyéb indítson bennünket hogy mindnyájan azon néhai magyar vérnek részei vagyunk: és e szerént ne legyünk egymáshoz Káinok. Indítson a magyar hazának, a mi közönséges szülő anyánknak és nevelő dajkánknak utolsó veszedelembe való sorsa. Ha lehet, magunk két kezével ne temessük ezt el. Ne légyen azért soha szerencsés az a magyar, aki a magyar hazánk közönséges javát nem szereti és tehetsége szerént elő nem segíti. Azok az emberek se legyenek áldottak, akik a vallásnak némely

1 Magyar Encyclopaedia. Ultrajecti, 1653. 558. Igen fontos forráselemzés Bán Imre: Apáczai Csere János. Bp. 1958. 333-344.

2 Barcza József: A vallási türelem elvi alapjai a XVII. század magyar protestáns teológiájában. Theológiai Szemle, 1978. 282-291.

3 Köleséri Sámeul: Arany alma, Debrecen, 1673. 126.

20