Sárospataki Füzetek 1. (1997)
1997 / 2. szám - Dr. Barcza József: Luther és a reformáció Magyarországon
LUTHER ÉS A REFORMÁCIÓ MAGYARORSZÁGON a kálvinizmusban talált feleletet sorskérdéseire. Abban a teológiában, amelynek leegyszerűsített lényege: a bűnös, önmagától a jóra képtelen ember bűnbánat által személyesen találkozhat a Krisztus váltsághaláláért kegyelmesen aláhajló Istennel. Őt a mindenkor, mindenhol, mindenben szuverén úrként ismeri meg. Aki elrendelte életútját, hogy azon rendületlen bizalommal járjon végig. Tiszte hitével, élő reménységével, háládatos életével tevékenyen és felelősen szolgálja az Ő dicsőségét. Minden téren osztatlan szívű engedelmességgel legyen az Ő eszköze, gondviselő kegyelmének is eszköze. Sorsát fogadja el Tőle. Magatartásáért, sáfárságra kapott talentumaiért és lehetőségeiért azonban érez- zen sorsdöntő felelősséget. A kálvinista jellem nem a kuruckodás, nem a "vastag nyak" képviselője - csak: nem szolgalelkű. Tagadja az emberi tekintélyelvet, mivel nem lehet emberek bálványozója, vakon engedelmes eszköze az, akinek hódolata egyedül Istent illeti meg. Mint ahogyan nem állíthatja középpontba önmagát sem. Mindez belülről szabaddá teszi, kifelé pedig megbízhatóvá, mert az időről-időre felismert, hittudattal elvállalt feladatai végrehajtásáért Neki tartozik számadással."1 Erre az összegzésre XV1-XVII. századi forrásaink tanulmányozása után jutottam. Az így vázolt "gondolatrendszer" a maga horderejével mindig csak tisztán és dinamikusan sem elvi, sem gyakorlati téren nem érvényesült ugyan, de tendenciáit tekintve jellemzi a helvét irányt és megérteti szíves fogadtatását. Néhány egymással összefüggő olyan vonására szeretnék még rámutatni, amelyek nem domináltak a lutheri teológiában. IV. A helvét irány néhány markáns vonásáról Az ismert történelmi szituációban és különösen az erős várakkal nem rendelkező Nagyalföldön, állandó létbizonytalanságok között szilárd teológiai fogódzót jelentett a predestinátió. Nem szobatudósok elvont problémájaként - amit lehet szőrszálhasogatóan boncolgatni -, hanem azt hirdető bizonyságtételként, hogy a szuverén Isten eleve elrendelte életutunkat. Ez az ennyire vulgárisán is megfogalmazható predestinációs hit hatott 1 Zsindely Endre: Buliinger Henrik magyar kapcsolatai. In: Studia et Acta Ecclesiastica II. Szerk. Bartha Tibor, Bp. 1967. 57-86. 17
