Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1939

8 tott, 1940-ben csak április 16-án kezdett nyílni. Hasonló az eset a homoki pimpónál is: 1938-ban március 20-án, 1940-ben április 15-én kezdett virítani. A kökény 1939-ben április 15-én, 1940-ben csak május 8-án virágzott. A növényzet virágbaborulása a legtökéletesebb naptár, mert a biológiai értelemben vett évszakok megérkezését fejezi ki. Hasonló megfigyelések mutatják, hogy a növény milyen tökéletes és érzékeny műszer: milyen szépen tíinik ki a fenti néhány adatból is az 1940-es nagy tél! Megfigyeléseinknek az időjárás tudománya is hasznát veszi. Májusban a gyeptakaró élénkül meg, visszaszerzi zöld ruháját, újszülött füveket lenget a szél: különösen jellegzetesek a sztyep szikár füvei, mint a barázdált csenkesz (Festuca sulcata), Valliszi csenkesz (F. valesiaca), a sovány csenkesz (F. pseudovina) terjedése már legeltetéssel áll összefüggésben. Feltűnik a karcsú fényperje (Koeleria gracilis) fényes, hullámzó bugáinak nagy tömege, megcsillan a csínos árvalányhaj (Stipa pulcherrima) és a hosszúlevelű árvalányhaj (S. stenophylla), mindkettő nevezetes sztyep növény. Ezek mellett a sima komócsin (Phleum phleoides), a keskenylevelű réti perje (Poa pratensis angus ti fólia), az elevenszüléséről nevezetes gumós perje (Poa bulbosá), a puha rozsnok (Bromus mollis) és a fedél rozsnok (B. tectorum) mind otthonosak ezen a napsütötte, szikár hegyen. Fehér virágruhát ölt magára a galagonya (Crataegus monogyna), a kökény (Prunus spinosa), a cseplesz meggy (Prunus fruticosa). A Mandulás keleti oldalán a kőbánya körüli nedvesebb részen ilyenkor virít ki a szép lilapiros virágú agárkosbor (Orchis morio), a gumós kőtörőfű (Saxifraga bulbifera) és a vörösszárú pimpó (Potentilla rubens). Az ernyős sárma (Ornithogalum umbelattum) mellett gyakoribb a száraz termőhelynek megfelelően a keskenylevelű sárma (O. tenuifolium). Utánuk virít az üstökös gyöngyike (Muscari comosum), selymes boglárka (Ranunculus illyricus), a selymes zanót (Cytisus ratisbonensis). Ha szépet akarunk látni a tavasz végén, sétáljunk ki a Mandulásra, amikor a vadrózsák kezdenek virítani: a parlagi rózsa (Rosa gallica) kicsiny cserje, a füvek közül csak bíborpiros, illatos nagy szirmú virágait emeli ki. Nagy tömegeivel felejthetetlen látványt kelt. Semmivel sem marad mögötte szépségben a berki rózsa (R. dumetorum), a gyepű rózsa {R. canina) és a ligeti rózsa {R. dumalis). Rózsaszín és fehér virágaik üde szirmai ünnepi viganóba öltözött paraszt lányokat juttatják eszünkbe. Hintáznak a májusi szellő lágy karján és mi nem tudunk eltelni sem színükkel, sem illatukkal. És lassan eljön a nyár is. A cseplesz meggy és a csattanó eper (Fragaria collina) érett, piros terméseket kínál, kivirít a fagyai (Ligustrum vulgare), a deres tarackbúza (Agropyron intermedium), a prémes gyöngyperje (Melica ciliatá) és kezdetét veszi sztyep tündöklése szinte naponként váltva szinét és illatát. Nincs festő, ki vásznán ennyi színfoltot meg tudna örökíteni, nincs toll, mely méltóképen meg tudná énekelni, nincs szavunk ennyi színre és illatra! így csak a természet tud teremteni!