Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1929

5 református szellem í'og gyökeret verni. — Eddig is nyugtatgattam s most itt, egyházkerületünk képviselői előtt is újra megnyugtatom 70 nem református növendékünket, hogy ettől a szellemtől nincs mit tartaniok. Nem volnánk hivatásunk magaslatán, ha tanítványainkat felekezeti alapon s nem igazi érdemük szerint akarnánk elbírálni. Ösztöndíjaikat, ahogy érdemlik, ezután is megkapják. Kántorképzésüket meghagyjuk. Hitüket ápoljuk, mint eddig. Ennek az intézetnek továbbra is épen úgy édes gyermekei lesznek, mint református társaik. Kell, hogy a szülei ház édes melegét s tanáraiknak szüleikéhez hasonló szeretetét érezzék. Nem volnánk reformátusok, ha nem volnánk türelmesek s ha felejtenénk az írás szavait: „Mindnyájan egyek vagyunk az Űr Jézus Krisztusban." És most megígérem, hogy ennek az intézetnek én és tanártársaim továbbra is buzgó, lelkiismeretes munkásai akarunk lenni. A főtiszteletű egyházkerület pedig fogadja szeretetébe intézetünket! Adja Isten, hogy a ránk váró feladatokat minél sikeresebben oldhassuk meg! Adja Isten, hogy a sárospataki református tanítóképző-intézet viruljon, a korral lépést tartson s legyen benne sok-sok öröme az új fenntartónak ! Az igazgató szavai után az egyházkerületi bizottság nevében Janka Károly elnök vette át az intézetet ezzel a beszéddel: Méltóságos Elnök Ur! Főtiszteletű Egyházkerületi Bizottság ! Nagytiszteletű és Tekintetes Igazgató-Tanács! Mélyen tisztelt Tanári Testület! Nemes Tanulóifjúság! Elnöktársam nevében is hálásan köszönöm azokat a szívélyes szavakat, amelyek az Igazgató Úr üdvözletében szívhez szóltak, mert szívből fakadtak. Meg is találták az utat sziveinkhez, mert mi is sziveinket hoztuk ide és sziveinkben szeretetet úgy a tanítóképző-intézet, mint annak tanári kara és tanulóifjúsága iránt. Szükségét éreztük annak, hogy a tanítóképző-intézetnek f. évi szeptember 14—19. napjain történt formai átvétele után megrendezzük ezt a bensőséges találkozást, amelyen a fenntartóvá lett egyházkerület kebelére odaöleljük az intézet tanári karát és tanulóifjúságát. Szálljon mindenekelőtt hálafohászunk az örökkévaló Istenhez, aki emberekben és emberek által kegyelmesen munkált, hogy egyházkerületünk fenntartó gondjaiba vehette ezt az emlőjén nőtt, de az időben kebléről leszakadt intézetet Már ezúttal is kiragadni kívánom az Igazgató Űrnak külső szépségein túl tartalmi gazdagságában nagyértékű beszédéből azt a gondolatot, hogy egyházkerületünk az intézetnek nem prot. vallású növendékeire megkülönböztetés nélküli szeretettel kivánja kiterjeszteni gondviselő kezét, amit már az átvétel körüli tárgyalások során vívmányul kiküzdeni