Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1914
6 Október 31-én a reformáció emlékünnepe. A protestáns vallású tanulók templomba mentek. Iskolai szünet. November 19-én b. e. Erzsébet királyné emlékezetére iskolai ünnepélyt tartottunk. Az ünnepi beszédet Révai Ödön, tanár mondotta. Az ifj. ének- és zenekar alkalmi müveket adott elő. December 4-én a közigazgatási hatóság a legfőbb Etappen-Commando rendeletére az állami értékek biztonságba helyezését elrendelte. E napon a pénz és értékpapírok a központi állampénztárba és illetőleg a minisztériumba beszállíttattak s az irattár és anyakönyvek elrejtésére az intézkedés megtétetett. December 22-én Beregszászy István kir. tanácsos, kir. tanfelügyelő elnöklete alatt tanítóképesítö javító vizsgálat volt. 1915. január 4-én a gyakorlóiskolában a tanítás újból megkezdődött. Február 2-án, br. Eötvös József emlékezetére ünnepet szenteltünk. Az ünnepi beszédet Hodossy Béla, igazgató mondotta. Az ifj. ének- és zenekar alkalmi darabjai emelték az ünnepély hangulatát. Február 13-án a Vörös Kereszt-egylet javára jótékonycélú, hazafias színezetű hangversenyt rendeztünk. Felolvasást Hodossy Béla igazgató tartott. A hangverseny anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt igen nagy sikerű volt s a műsor minden száma a jelen volt nagyszámú, lelkes közönség meleg tetszésével és őszinte elismerésével találkozott. Március 15-ike helyett a gyakorlóiskola bevonásával március 14 én, vasárnap tartottunk hazafias ünnepélyt. Az ünnepi beszédet Rédei Jenő, tanár mondotta. Dísztermünk a nagyszámú közönség befogadására kicsinek bizonyúlt. Március 15 én a főiskolában rendezett hazafias ünnepélyen az egész ifjúsággal együtt szintén megjelentünk. Március 21-én az ifj. olvasókör a gyakorlóiskolai növendékekkel kiegészítve a gyakorlóiskola volt növendékeivel szépen sikerült családi délutánt rendezett. A -műsorban levő „Ördög fia" című vígjátékot Micsinai János,