Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1876

33 A tantárgyak eddigi beosztásában változás történt, amennyiben Nemes Lajos tanár, ki eddig a magyar nyelvet s történelmet tanitotta, engedve a tanári testület azon óhajtásának, hogy a magyar- és német­nyelv tanitása egy tanár kezében összpontosittassék: a magyarnyelv mellé átvette a németnyelv tanitását s igy a történelem és földrajz is egy kézbe került; ez utóbbi tantárgyak tanitását aztán az intéze­tünkhöz kinevezett Kovásy Zoltán segédtanár, szeptember 15-én tör­tént megérkezésével átvette. Október 1-én megérkezett a mennyiség­és természettudományi szakra újonnan kinevezett tanár, Hodinka Ágoston és igy a tanrend véglegesen megállapítva s berendezve lévén, nyugton fogott kiki saját szakmájának tanításához. December 19-én kénytelen volt a tanári testület a III. éves növendékek egyikét erkölcsi kihágás (lopás) miatt az intézetből elu­tasítani. 1877. február hóban egyik III. éves növendékünk a tanulásban tanúsított hanyagsága eshetőleges következményeinek kikerülése végett, intézetünkből más állami tanitóképezdébe akart menekülni; azonban a tanári testület erélyes fellépése meghiúsította a fegyelemnek ily uton szándékolt kikerülését; intézetünk igazgatójától megértvén a refugiumúl választott intézet igazgatója a! ifjú távozásának indokát, őt vissza­térésre utasította. 1877. febr.—március hónapokban 12 növendéket vont el rövi­debb-hosszabb időre az újoncozás az iskolától. 1877. ápril 5—7. napjain tanitóképesitési vizsgálatok tartattak. írásbeli vizsgára következő tételek adattak föl: a) Számtanból: Ha rőf posztó ára 1375 kr., mennyibe kerül 5-25 méter ? b) Mértanból: Hány hectoliter gabona fér azon ládába, melynek hossza 2 méter, szélessége l-3 m., magassága l-4 m. c) Anyanyelvből: A népiskolai tanitó miféle foglalkozás közepett tölthetné el hiva­tásszerüleg a tanév végén bekövetkező hosszú szünidőt? Jelentkezett 6 tanítójelölt. Képesittetett dicséretes osztályzattal 2 elégséges „ 2 Összesen . 4 M t Egy évi ujrakészülésre utasíttatott 1. A hatodik most 2-od ízben tett vizsgát és pedig elegendő osztályzattal; miután azonban a szám alatti miniszteri rendelet szerint az oklevél csak azoknak 3

Next

/
Thumbnails
Contents