Református tanítóképző intézet, Sárospatak, 1874

25 TeleiK/tetes tanáii Icas! Ezévi májushó 1-én hozott határozatához képest Dezső Lajos, Nagy József, Szováthy Lajos és Zombori Emöd azon utasítással küldetvén ki a tanári kar kebeléből, hogy bizottsággá alakulva, tanács­kozzanak a fölött, hogy egy, intézetünk III. éves növendékeivel esz­közlendő, tudományos célú excursio hová, mely vidékre s minő módo­zatok közt lenne legeredményesebben, a nagyméltóságú vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium által e célra utalványozott 150 frt. fölhasz­nálható költség keretén belül, vezérelhető ? s célszerű megállapodásait, a tanári testületnek teendő utólagos jelentéstétel mellett, hajtsa is végre: alulírottnak ezen jelentést következőkben van szerencséje megtenni. A bizottság május 17-én tartott, utolsó ülésében végleg azon ter­vet fogadta el, hogy a kirándulás céljául Máramarosmegye tűzessék ki s vezetésével Dezső Lajos és Szováthy Lajos bizassék meg. A kirándulás tartama öt napban állapíttatott meg. Indulási időül azon hó 22-ike tűzetett ki. És itt örömmel kell megemlítenünk, hogy Nagy József tag­társunk, nem fedezhetvén a szűkös alap három tanárnak rendkívül szerény költségeit sem, saját költségén vállalkozott az excursioban való részvételre. A nevelésügy érdekében hozott ezen nemes áldozatát amily elismeréssel fogadtuk, oly melegen ajánljuk a tanári kar figyelmébe is. A történt megállapodások folytán tehát május 22-én az esti vo­nattal elindultunk s 23-án hajnalban Husztra jutottunk. Itt célunk volt a nevezetes huszti várromokat, a máramarosi medence betorkolá­sának mindjárt kezdetén emelkedő, gyönyörű kúpalakú, önálló hegyen épült, régi fészekromját annyi büszke olygárchának, de a magyar nem­zetiség megannyi dicső védőinek e rokontalan vidéken, megnézni. Itt töltők 23-át geologiai, botanikai, történelmi, pedagógiai s társadalmi ügyek fölötti beszélgetések közt; meglátogattuk a ref. népiskolát s örömmel néztük bővös tanszergyüjteményét. Törzsök Mihály, he­lyettes tanfelügyelő s a derék husztiak közül többnek igaz szívessége tanulságossá és kellemessé tette e napot. Itt egy növendékünk: Schönlében 1. rosszul lett. Orvosilag megvizsgáltatván, velünk tovább nem jöhetett; hanem másnap a reggeli vonattal visszaindittatott Patakra. Maradtak a növendékek tizenegyen s mi hárman; összesen: tizennégyen. 23-án az esteli vonattal M.-Szigetre jutottunk; 10 óra tájt ér­keztünk meg. Az állomásháznál vártak növendékeinkre az ottani állami tanítóképezde növendékei — s reánk Hetényi K. tanár ur. Növen­dékeink szálásra vezettettek egyenkint, kettőnként, az ottani képezdei növendékek által, magukhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents