Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1948

22 ható közelségbea bocsátotta rendelkezésére munkálkodó ifjúságunknak. Theologus ifjaink közül igen sokan reá nevelődtek arra, hogy nemcsak szemináriumszerűen kö­telezett feladatok megoldására, hanem általuk szabadon választott tárgykörökben való elmélyedésre is hosszú órákat töltsenek a dolgozó termékeny csöndjében. — Ótestamentumi szemináriumban mindkét félévben mind a 13 résztvevő készített dolgozatokat. A feolvasás és bírálat után kialakuló eszmecserék hasznosak voltak. Újszövetségi szemináriumi munkában 16 ifjú vett részt 14 dolgozatot készítettek, a legjobbat Kőrössy József. Jórészt Barth, Thurneysen, Lüthi, Meyer, Spoerri, Schlat­ter exegéziseinek egyes részeit dolgozták fel. — A filozófiai szeminárium dolgozó csoportja 11 ifjúból állott. Munkájuk a friss szakirodalom egy-egy kiemelkedőbb kötetének ismertetése, továbbá egyéni feladatok megoldása volt. Tárgyalták Szabó Árpád: „Sokrates és Athén" c. tanulmánya alapján a filozófiatörténet marxista értékelésének szempontjait, Künzli: „Die Angst als abenlandische Krankheit" c. munkáját, Freud és Jung irányainak aktuális témáit (Pszihoanalizis és történelmi materializmus, marxizmus és természettudományok.). — Gyakorlati theol. szemi­nárium keretében a katechézis elméletével és gyakorlatával foglalkoztak a hallga­tók. A homiletikai szeminárium ezéven is az egész theológus ifjúság közösségi mun­kája volt. Az egyházi élet ismertetése c. studiummal kapcsolatban a I. éves hallga­tók kötelezően készítettek mindnyájan gyülekezetrajz körébe eső monográfiákat. A faluszeminárium megbővült helyiségében hétről-hétre 15—20 ifjú gyűlt össze a falu problematikáját mai formában tárgyaló művek, dolgozatok ismerteté­sének meghallgatására és megtárgyalására. Gyülekezetrajzi feladatok megoldására hegyközi kiszállást csináltak. Tárgyi, néprajzi fénykép, nyomtatvány és könyv­anyag, mely utóbbit a hallgatók szorgalmasan használtak, ez éven is gyarapodott. b) A pályaművek írása ez éven szegény aratást hozott. Csupán a prédiká­ció pályázatnak akadt Nagy László személyében pályázója és nyertese. A magyará­zat elsősorban az eredetileg év végére kitűzött vizsgadátumokban keresendő, melyek­nek ugy írásbeli, mint egyéb készülésbeni feladatai azokat az évfolyamokat kötöt­ték le, melyek tapasztalat szerint leginkább szoktak foglalkozni pályamunkákkal. Hogy az ezirányú készség idő és alkalom meglétében ifjúságunkban most sem hiányzott, azt mutatja az is, hogy a „Jó Pásztor" bizottság zsidómissziói országos jellegű pályázatának második és harmadik díját Balogh Zoltán és Nemesik L. Pál személyében theológusaink nyerték. Reméljük, hogy jövőre a vizsgadátumok átren­dezése éreztetni fogja kedvező hatását, valamint az is, hogy a jövő évi pályatéte­leket már a nagy-szünidő alatt meghirdettük. c) Ifjúságunk gyakorlati munkássága eléggé széleskörű és elágazó volt ahhoz, hogy ne igyekezzünk a mmnkaágak szaporítására. A létszámemelkedés le­hetővé tette a meglévő munkaágak erőteljesebb és szelektívebb ellátását. A 47 bib­liakör-vezető heti közös előkészítés alapján az „Ezeket szóljad" c. konventi ifjú­sági vezérkönyv anyagának felbontásával nyert sorozatok segítségével dolgozott. Gyermekmisszióban 20 hallgatónk vett részt, a közös előkészítés és közös szolgálat a tanítóképző és gimnázium ifjaival való bensőséges kapcsolat alkalma is volt. Theológusaink szolgáltak a következő leányegyházakban, tanyákon és szórvá­nyokban: Bodrogzsadány, Szegi, Györgytarló, Rózsás, Lápló, Baksa, Halászhomok, Vilmatanya, Királyhegy. Ifjúságunk külmissziói felelőséget hordozó csoportja a II. félévben a Theol Kar, az illetékes esperes és püspökünk jóváhágyásával egyelőre az alsózempléni egyházmegye területén végzett rendszeres vasárnapi gyüiekezeti kiszállásokat a külmisszió kérdéseinek a gyülekezet körében való ismertetésére. Zsidómisszióért felelősséget érző theol. csoportunk ilyen irányú gyakorlati szol­gálata is megindult. Tavasszal ifjúságunk évfolyamonkénti parcellákban munkába vette a használatlanná vált északi fás udvart konyhakerti jellegű termelésre. 8. Az akadémia intézményeiről és az egyesületi életéről. a) A Theologus Internátus 51 theologusnak és 7 jórészt theologiára készülő gimnázistának nyújtott otthont. Az internátus szobáihoz vezető folyosórészeket el­záró ajtókkal láttuk el, ami hasznos intézkedésnek bizonyult. Á lelkésztovább-

Next

/
Thumbnails
Contents