Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1945

31 patakon végzett kultúrraunkából. A népfőiskolán és a Péntek Estéken több tanárunk szerepelt, mint előadó. Nagyszabásúnak indult az 1946. januárjában a gimn. tanári kar által megindított közművelődési munka; ennek keretében a Felnőttek Iskolájá­ban és a Népnevelők Szabadegyetemén 12 tanfolyamot és 10 elő­adást hirdetett meg a gimn. tanári kar. Ugy a tanfolyamok, mint az előadások ingyenesek voltak. Sajnos, a mai élet zaklatottsága úgy a tanfolyamokat, mint az előadásokat meglehetősen befolyá­solta : nem volt elég résztvevő és látogató Feltesszük a kérdést most már, hogy mi vagyunk-e hibásak ebben? Csakis nemmel felelhetünk, hiszen tanári karunk a Főiskola tradícióihoz hiven mindent elkövetett, hogy helységünk társadalmának kultúrszomját kielégítse. S jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy mindenki talált ezekben a tanfolyamokban és előadásokban olyat, ami feltétlenül érdekelhette volna. Hisszük, hogy rövidesen eljön az az idő, ami­dőn a pedagógusok önzetlen és a magyar demokráciát szívvel­lélekkel szolgálni s annak kultúrnivóját emelni kivánó munkája nem lesz falrahányt borsó, vagy pusztában elhangzott szó. A Fel­nőttek iskolájának tanfolyamán a következő előadásokat hirdette meg a tanári kar: 1. Helyesírás—fogalmazás, (dr. Bakos József) 2. Gyakorlati számtan—mértan, (dr. Urbán Barna) 3. Olvasás— irodalom. (K. Nagy István) 4. Gazdasági és társadalmi ismeretek. (Palumby Gyula) 5. A mindennapi élet kémiája. (Hallgató Sándor) 6. A mindennapi élet fizikája. (Benkő Béla) 7. Bevezetés a jó zene­hallgatásba. (dr. Szabó Ernő) 8. Angol-nyelvi tanfolyam kezdők részére. (Héthy Lajos) 9. Orosz nyelvi tanfolyam kezdők részére. (Tárczy Árpád) 10. Német nyelvi tanfolyam kezdők részére. (K. Nagy István) 11. Gyorsírás kezdők részére, (dr. Urbán Barna) 12. Tanulmányi útmutatás, tanácsadás polgáriból, gimnáziumból vizsgázni szándékozó felnőtt magántanulók részére szaktanárok vezetésével. A Népnevelők Szabadegyeteme keretében január 13-tól kez­dődőleg vasárnaponként a következő előadás-sorozatot hirdettük és tartottuk meg: Tanítómesterünk a mult. (dr. Orbán István); Pataki táj, pataki ember (Harangi László), Élő mult Sárospatakon (dr. Maller Sándor); Mit olvassunk, mint olvassunk ? (dr. Bakos József); Száll az ének . . . (Patak énekkultúrája) (dr. Szabó Ernő); Szórakozik a kisváros (Palumby Gyula); Társadalmi élet, párt­élet (K. Nagy István); Sárospatak kertváros (Sebeők István); Pa­tak ipara és kereskedelme (dr. Gulyás József); Sárospatak jövője (Rácz István). Az elgondolás az volt, hogy az előadásokat eszme­csere követi és minden alkalommal közös népdal-tanulás, játék és mese egészíti ki a műsort. Tanáraink közül többen bekapcsolódtak a szabadművelődési és a ref. egyház által rendezett irodalmi szemináriumi előadá­sokba. Dacára annak, hogy tanári karunk túl volt terhelve isko­lai munkával és küzdött a mindennapi gondokkal, nem vonta ki magát sem iskolai, sem más vonatkozásban egryetlen megmozdu-

Next

/
Thumbnails
Contents