Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1944

5 teológiai akadémia. Az így megindult életet Istennek hála a tanév végéig nem zavarta semmi, sőt ahogy a napok mentek, úgy növekedett diákságunk és tanáraink létszáma é.s fokozódott a tanítás nyugalma. Ha iskolánknak és benne ifjúságunknak békéje nem is háboríttatott, gazdaságunkból, amely az ostrom alatt tőlünk elszakasztva élte életét, mind nyugtalanítóbb hírek érkeztek, amelyek során be kellett látnunk, hogy ezen a vonalon mindent el kell veszítenünk. A nagybirtok felosztásáról szóló rendelet mégis váratlanul érte több, mint ötezer holdas, túlnyomólag alapítványi célokat szolgáló ingatlanainkat és hogy általa nem érte katasztrófa az iskolát, azt annak köszönhetjük, hogy a tanári kar, látva a rendelet magyarságmentő intencióit, azt megértéssel fogadta, minek eredményeképen az illetékesek is jóindulatúan és őszinte segíteni akarással kezeltek bennünket, továbbá, hogy az intézet gazdasági ügyeinek vezetői elkövettek mindent a megmaradó kevésnek a termelésbe való beállítása érdekében. Tény azonban az, hogy az így elvesztett alapítványokat egyelőre nem pótolja semmi, sőt a gazdaság megműveléséhez szükséges munkaerőt is annak a pataki diáknak kellett igen sok esetben adni, amelyik eddig e birtoknak csak a jövedelmét élvezte. Dicséretére jegyezzük fel a pataki diáknak, hogy ennek a szolgálatának is tőle telhetően jól megfelelt a szőlő metszéstől kezdve a kukoricakapálásig. A kegyes alapítványtevők emlékét és mostanáig elható jóságát őrző földbirtokaink elvesztésénél is súlyosabban érintett bennünket nagykönyvtárunk unikumainak, ritkaságainak és éremgyűjteményünk legértékesebb darabjainak elvesztése. Ezeket még Í938-ban Budapesten helyezte letétbe a főiskola vezetősége. Ott is kerültek a bevonuló orosz csapatok őrizetébe és onnan is tűntek el. Hisszük, az a jelentés, amelyet róluk az őrizetükkel megbízott bank állított ki, nem az utolsó szó e féltett nemzeti kincseink dolgában. Mindent összevéve, az 1944—45. tanév próbáját Isten segítségével megállotta a pataki főiskola, amelynek ez esztendejéből sem hiányoztak azonban, sőt a hősi halott diákok számával szaporítottak, a halottak. Dr. Komjáthy Aladár igazgatótanácsos, néhai Szilágyi Benő nyug. gimn. tanár özvegye, Elekes Imre nyug. gimn. igazgató felesége, Szalay Róbert pénztáros, Kiss Elek nyug. tanár és Mokri János angol-internátusi altiszt, azok, akiknek búcsút kellett mondanunk, a boldog feltámadás reménysége alatt. De az alapitványtevők könyve sem maradt üresen. Telegdy Bertalan máramarosszigeti nyug. gimn. tanár és Baráth Imre gávai lelkipásztor írták be abba neveiket, az előbbi négyezerpengős alapítványával az utóbbi pedig kilenc hold földnek fele részben főiskolánkra hagyományozásával, figyelmeztetésül a kishitűeknek arra, hogy Alma Materünket nem koreszmék tartják meg, hanem a legnehezebb időben is az áldozatkész szívekben nyilvánuló isteni kegyelem táplálja. /