Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

111 hasznát tehetségvizsgás diákjaink élvezték. Illesse köszönet és elismerés e helyről is Palurtiby Gyula tanárt, aki fáradtságot nem ismerő buzgalommal és önzetlenséggel irányította a Kaptár munkáját. Most már erről van szó, hogy a szerény keretek között megindult kezdeményezés kibontja szárnyait, az iskola falai közül kilép és az igazgatótanács megértő támogatásával utcai üzlet­helyiséget is nyit, mint Diákbolt-Szövetkezet. Az Önképzőkör új munkateret nyitott, átérezve a mai idők égető problémáit, kereste az érintkezést a faluval, vidéki kiszál­lások formájában tartalmas, építő műsort vitt s ugyanakkor a tagok lélekben és élményekben meggazdagodva tértek vissza iskolai munkájukhoz. Dr. Maller Sándor önképzőköri vezetőta­nárnak a szakosztályok vezetői, Erdélyi László és Ruszlcai And­rás voltak nagy segítségére ebben a munkában. Szervesen kapcsolódik az önképzőköri kiszállásokhoz a hamisíthatatlan magyar ének-kuliura, e tekintetben dr. Szabó Ernő szavatott irányítása nélkülözhetetlen volt; de mindettől füg­getlenül dr. Szabó Ernő olyan magas színvonalon tartotta ének­és zene oktatásukat, hogy magyar és népi vonatkozásaiban ez mintául szolgált a tankerület többi intézeteinek is. E) Új alapítványok és adományok az 1942—43. iskolai évben. a) Alapítványok: 1. Janka Károly és felesége Szabó Erzsé­bet, Koroknay Károly és felesége Órás Julianna emlékalapítvány 5000 P. 2. özv. Tóth Józsefné alapítványa növelésére 450 P. 3. Sárospatak község a Kossuth alap növelésére 400 P. 4. Sté­phán Lászlótól alapítványa növelésére 50 P. 5. Szőke Sámueltől alapítványa növelésére 200 P. b) Adományok: 1. Geszelyi Nagy László és neje 1200 P. 2. Dr. Harsányi György 5 P. 3. Szaszák Bertalan 2 P. 4. Bodnár Péter 10 P. 5. Bódy András 15 P. 6. 1932-ben lelkészi vizsgát tett lelkészek 50 P. 7. Kazinczy Gábor 150 P. 8. Budapesti Ítélőtábla XII. tanácsa 410 P. 9. Nagytécsői Kultúregyesület 50 P. 10. Kán­Mihály 20 P. 11. Angol internátus 67 P. 12. Mészöly Gedeon 100 P. 13. Széli Imre 100 P. 14. Dr. Csorba Zoltán 25 P. 15. M. kir. 108/37. m. század pság. 1200 P. 16. Téchy Lajos 10 P. 17. Kutas Imre 30. 18. Zombory László 1000 P. 19. Egy sárospatakaki úri­asszony 200 P. 21. A VIII. o. tanulói 200 P. 22. Dr. Csáji Berta­lan 10 P. 23. Csáji Pál 10 P. c) Ösztöndíjak: 1. V. K.M. a Mária Therézia alapból 29 927.74 P. 2. A V. K. M. tanulmányi segélye 6600 P. 3. A Horthy Miklós ösztöndíj alapból 200 P. 4. Az Orsz. Ref. Tanítói alapból 2400 P.

Next

/
Thumbnails
Contents