Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941
6Í zett igehirdetői szolgálataikon Isten áldása megnyugodott. Reméljük azt is, hogy Isten akaratából ez az intézmény továbbra is megmarad, hogy a jövendő lelkipásztorai már mint legátusok találkozhassanak a gyülekezettel s a gyülekezetek jövendő lelkipásztoraikkal. Mindnyájan bizonyságot tehetünk arról, hogy a legáció nagyon sok lelki és gyakorlati hasznát tapasztaltuk. i) Főiskolai Ifjúsági Egylet. — Sárospataki Ifjúsági Közlöny. — Tanárelnök: dr. Zsiros József theol. akad. és közigazgató. Az Ifjúsági Egylet 1832-ben alakult Sárospatakon Ifjú Egyesület címen. A társulat nevét Szépműegyletre, majd 1855-ben Önképző társulatra változtatta. Ennek kiadványai is voltak. (1834, 1837, 1863, 1866, 1882) 1884-ben indította meg a Sárospataki Ifj. Közlönyt, amelyet az 1896/7-ben alakult Ifj. Egylet vette át az 1900/1. iskolai évben. A Főiskolai Ifjúsági Egylet munkaközösségbe foglalja a három intézeti ág egyesületeit, úgymint az akadémiai „Hittanhallgatók Egyletete", a gimnáziumi „Erdélyi János" és a tanítóképző-intézeti „Comenius" önképzőköröket, mint tagegyesületeket. A Főiskolai Ifjúsági Egylet feladata, hogy munkaközösség legyen az egyetemes ifjúság közös problémáinak megoldására és közös céljainak megvalósítására. Ez éven az egyesület egyetlen nagy cél szolgálatát tűzte ki feladatául. Megépíteni a szegilongi református szorványgyülekezetnek a templomát. Az ifjúsági egylet elnöke a mindenkori szénior, aki ez éven Csorba László volt. A Főiskolai Ifjúsági Egylet kiadványa a „Sárospataki Ifjúsági Közlöny", melynek az évben LVII. évfolyamát adtuk ki. Az Ifjúsági Közlöny tisztikara a következő volt: Főszerkesztő: Rácz Zoltán IV. é. Kiadóhivatali főnök: Berecz Árpád IV. é. A szerkesztőbizottság tagjai: Pünkösti Gábor IV. é., Kováts Árpád III. é., Burszki József II. é., Jakab Károly I. é. theol., Sinka Szilárd V. é., Soós Imre V. é. tan. növ., Fekete Gyula és Orbán László VIII. o. gimn. tanulók. Hirrovatvezető : Arday László 1. é. th. Lapunk felelős szerkesztését és kiadását ez éven is Hegyi József gimnáziumi tanár úr, mint az Országos Magyar Sajtókamara tagja, volt szíves magára vállalni. A közlöny LVII. évfolyama 5 lapszámban összesen 70 oldalon jelent meg. Anyagi helyzetünk egészen áprilisig olyan volt, hogy nem adhattuk ki nagyobb terjedelemben közlönyünket. Hozzájárult anyagi nehézségünkhöz az is, hogy a szokásos márc. 15-iki ünnepélyt, amely tartós támogatást jelent a Közlönynek, ez éven más célra kellett átadnunk. Nehéz idők közepette is bizakodva nézzünk és megyünk a jövő felé.