Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

59 Komáromi Csipkés György 1648 pünköstjén „pro more scholae istius" ünnepi követe az iskolának. Bod Péter szerint a bujdosás alatt alatt is kijártak az ifjak ünnepi levelükkel (pátens) Erdély uraihoz. Ifj. Csécsi János professzor részletesebben is beszámol a legáció keletkezéséről. Szerinte a legációbajárás 1683-ban kezdődött, abban az évben, amikor a menekülő főiskola Kassáról viszszatért Sárospatakra. Ekkor összegyűltek messze vidék református urai és megtárgyalták, hogyan lehetne segíteni a diákokon. Közülük harminckilencen, az úgynevezett „benefaktorok" mindjárt fogadnak is maguknak legátust. Az urak által mutatott jópéldát követték az ekklézsiák is. Az első gyülekezet, mely legátust kért a három sátoros ünnepre a főiskolától, az erdőbényei volt. 1754-ig zavartalanul járhattak a legátusok ünnepi követségbe. Minden évben mindhárom sátoros ünnepen megjelentek a kis falvak gyülekezeteiben Isten Igéjét hirdetni. Ekkor egy helytartótanácsi rendelet betiltja a legációbaiárást. Két esztendeig szünetelt. Aztán újból elindultak a pataki diákok, hogy 1784-ben újra betiltassák az mostmár királyi rendelettel. Az indokolás illetlennek tartotta és koldulásnak minősítette a legációt. Erre a négy superintendentia fényes küldöttséget menesztett II. Józsefhez a rendelet visszavonására. A küldöttség sikerrel járt, a kalapos király újra engedélyezte a legációkat. Azóta zavartalanul járnak főiskolánk kiküldöttei minden ünnepen a gyülekezetekbe. Évszázadok során annyira megszokta már a falvak népe, hogy ünnepi követ, „diák" nélkül el sem tudják képzelni az ünnepet. Nem csoda, hiszen a legáció intézménye alig egy évszázaddal fiatalabb csak, mint maga a reformáció s így volt ideje, hogy beiktatódjék a magyar reformátusság köztudatába. Az ünnepekre a nagydiákot mindig elkísérte "egy kisdiák. Ebből fejlődött ki a legációval párhuzamosan a mendikáció intézménye, mely ma már csak Sárospatakon él. A mendikáns vagy régi nevén dárdás eredetileg a nagyobbik diák inasa volt. Kötelességei közé tartozott a takarítás, a kályhába begyújtás, csizmatísztítás és más hasonló szolgálatok. E munkájáért kapta a lakást, kosztot és ünnepekkor a mendikációt. Azt a diákot kísérte el, akinek évközben kis szolgája volt. Jó és rossz sorsban együtt éltek, együtt mentek legációba is, ahol a legátus prédikált, a mendikáns pedig házról-házra járva, verssel köszöntött boldog ünnepeket. Később, amikor a mendikások évközi inaskodása megszűnt, szokásba jött, hogy ünnepek előtt a legátus kiválasztotta a dárdások közül a maga mendikánsát. 1937 óta a mendikációkat maguk a mendikánsok választják tanulmányi előmenetelük szerint. A két intézmény, mint a múltban, ma is szorosan összefügg a tanulóifjúság szellemi, erkölcsi és anyagi érdekeivel. Éppenazért a Főiskola és Tiszáninneni egyházkerület törvényekkel szabályozza és erősíti diáksága féltve őrzött örökségét.