Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

30 szántotta, ennek a miattunk és érettünk megindult küzdelemnek egy-egy mozzanata, amelyben lehull rólunk a lényegünket takaró álarc s egymáselőtt is nyilvánvalóvá lesz, hogy kihez tartozunk, mik vagyunk és mit akarunk. Milyen jó tudni, hogy az Ur-Isten a sorsunkat meghatározó döntést nem ránk bízta, nem tőlünk tette függővé, hanem magának tartotta fenn (Róm. 9:16.). Milyen vigasztaló az, hogy Ő az ő souverain akaratából örök időknek előtte úgy intézkedett, hogy botladozások között bár, de mindig hatalmas keze alatt maradva, egyszer megérkezzünk az Ő édesatyai szívéhez. Ezért fundálta ezt a főiskolát is. Ezért bízta rá s írta fel homlokzatára örök figyelmeztetésül és elkötelezésül hitvalló lelkek szolgálata által az Ő drága Igéjét. S mi, ennek a lelki-testi nyomorúságban élő világnak a gyermekei, a tünő századokra visszatekintve, bizonyságot tehetünk arról, hogy Főiskolánk minden időben, a próbatételek és üldöztetések között is, megtartotta Isten hatalmas keze alatt azt, ami reábízatott. De nemcsak a mult, a most lezáruló 1940—41-ik iskolai esztendő is az Isten hatalmas kezében levő ítélet és kegyelem jegyében folyt le. Tetszett neki és újból kitöltötte a világra haragja poharának tüzes borát, hogy megteljék a föld és megteljenek a tengerek vérrel (Jel. 16:1—21.), hogy igyék abból „a föld minden gonosztevője" (Zsolt. 75 : 9.), és kín szaggassa, tűz eméssze meg azokat, „akik az igazságot hamissággal feltartóztatják" (Róm. 1:18.), és az istentelenség fenevadjának bélyegét hordják homlokukon (Jel. 14 : 9—11). „Eljött az Ö ítéletének órája . . ." „leomlott Babilon, a nagy város" (Jel. 14 : 7—8.), de ugyanakkor nekünk, akik sötétségben jártunk, felragyogott az igazság napja (És. 9 : 2—5.). Huszonkét esztendei várakozás és gyászbanjárás után előbb Erdély egy része, a feltámadás ünnepére pedig a Délvidék is visszatért hozzánk. Áldassék érte Isten, aki megmutatta nékünk kegyelmét. Hiszszük, hogy nemsokára eljön az idő, amikor az ezeréves határok között boldog és megbékélt nép fogja hirdetni szabadító hatalmát. Sorsunk nem volna magyar sors, ha örömünkbe ürömcseppek nem vegyülnének. Abban a gyászban, mely nemzetünket nagyjaink elhunytával több ízben érte, főiskolánk mindannyiszor őszinte lélekkel osztozott. Előbb gróf Csáky István külügyminisztert temettük el. Nehéz időkben jött, kemény feladatokkal, de ugyanilyen elszántsággal és akarással. Páratlan éleslátása és csalhatatlan ítélőképessége, amikkel Isten megáldotta, nemzetünk egyik legnagyobb fiává tették őt. Jellemének kristálytiszta vonásai: egyszerűsége, becsületes őszintesége, tiszta lelkisége és önfeláldozó élete által a nemzet számára olyan utakat jelölt meg, amelyeken járva népünk biztosan célhoz talál. — Április 3-án megdöbbenve vettük a lesújtó hírt, hogy hazánk másik nagy fia: gróf Teleki Pál