Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

21 nagysága túlhaladja az ő erejét és képességeit. Hálaadó imádságokban és alázatos könyörgésekben kínálja fel azért erőtelenségét újból, meg újból az isteni kegyelem számára azokért, akiket szeret, akiknek élete és megmaradása az ő hűséges, önfeláldozó, hősies szolgálatától függ. S emellett naponként azzal a szent bizonyossággal fog munkához, hogy az életét magának eszközül kiválasztó mennyei Király egyszer diadalmaskodni fog. Azért egyre nagyobb bizalommal adja át magát neki, hogy rendelkezzék vele és végezze el általa, amit örök időknek előtte elkezdett. Ez a bizalomteljes hit a hősies szolgálat motiválója. Nélküle megszűnnék az élet szent komolysága, játéktárggyá lenne az ember s a legnemesebb vállalkozás is legfeljebb szenvedélyes szórakozássá, hajmeresztő bravúrrá válnék, vagy vakmerősséggé zsugorodnék össze. Hit nélkül nincs értelme a munkának, célja az életnek, jövendője a nemzetnek; csak széthulló közösség, vegetáló, önző én és siralmas jelen van. A nemzet élete és jövendője mindig attól függ, hogy fiai élő hittel vállalják és hősies önfeláldozással végzik-e a szolgálatot érette. A szolgálat ezen a ponton nő fölénk a maga megmérhetetlen jelentőségével és lesz számunkra örökké nyugtalanító, egyéni és nemzeti életünket fundamentumában érintő létkérdéssé, amelynek vállalását éppenazért sem kijátszani, sem elodázni nem lehet. Azzal a ténnyel, hogy Isten nekünk Kelet és Nyugat ütközőpontján, a Kárpátok medencéjében adott hazát, olyan szolgálattal bízott meg, amelyet itt egyetlen más nép sem tudna betölteni. Előbb a Felvidék s most Erdély egy részének visszatérése, a magyarság nagy tömegeinek vérnélküli felszabadulása ennek a megbízatásnak letagadhatatlan bizonyítéka. A magyarságnak tehát ehhez a verejtékkel, könynyel és tengernyi vérrel megszentelt földhöz elsősorban és mindenekfelett az Ur-Istentől nyert megbízatás: a szolgálat alapján van jussa, ami ránézve nemcsak jog többé, hanem szent kötelesség is. S éppen ezekben az örömökkel teljes, fájdalommal átszőtt s új reménységeket hordozó napokban a tiszta igazságra való hivatkozással állapítjuk meg, hogy ezeresztendős történelmünk dicsőséges lapjai mindig akkor íródtak, amikor ennek a nemzetnek minden fia habozás nélkül, teljes odaadással végezte kötelességét s a bukások és tragédiák oka a ránkbízott szolgálat megtagadása és feladása volt. Mert a szolgálat végzésénél ütköztek ki legsajátosabb nemzeti bűneink: a „Fenn az ernyő, nincsen kas" úrhatnámság és Pató Pálokat jellemző nemtörődömség. Az előbbiért ezrek hagyták itt könnyelműen felelősségteljes őrhelyüket és lettek más országok fényesebb köreinek szolgalelkű bábjaivá, amire „Honszerző" című novellájában Herczeg Ferenc már századunk elején (1908) rámutatott, az utóbbi miatt lelkünkből lelkedzett millió testvér volt kénytelen messzi világbaki-