Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

15 elől s ha nem engedelmeskedik Isten kegyelmének, akkor az ő haragját fogja igazolni, amely mindaddig rajta van és el nem múiik, amíg Istenhez nem tér. Magyar kapuk nyitásakor, amikor Isten új, meg új területeket ad vissza nekünk, súj, meg új milliókat vezet vissza a magyar nép közösségébe, jó eszünkbe vennünk, hogy hiába tágulnak tovább régi határaink, ha maga az Úristen, a dicsőség Királya előtt ki nem tárul nemzeti életünk, és nem keressük egészen újonnan az Ő iránta való engedelmesség útját. Ha nem Krisztus lesz az az ajtó, amelyen át ők hazatérnek s ha kölcsönös kiengésztelődés nem megy végbe köztünk. Ha Krisztus által — mert csak egyedül Ő általa lehet — minden magyarok új testvéri közösséggé nem forrunk össze. E nélkül nemzeti életünk is újra meg újra tele lesz pusztító erőkkel, tolvajokkal és rablókkal s ha egyidőre visszakapjuk is, akiket és amiket elvesztettünk, újra csak el fogjuk őket veszíteni, mert Krisztuson kívül nincs hatalom, amely igazán összetartson minket. Élettársaknak, szülőknek és gyermekeknek tudniok kell, hogy nincs más út az életre, mint Krisztus által. Aki nem Ő általa ápolja az életközösséget legközvetlenebb élettársaival is, az tolvaja, rablója, megölő lélekgyilkosa lesz azoknak, akikkel együtt él. Ha tanár és tanítvány nem így viszonyul egymáshoz — tolvaj és rabló. Akármilyen bölcs tudományt fogsz is tanítványaidba csepegtetni, akármilyen nagyszerű nevelői elgondolások szerint fogsz is velük foglalkozni, ha mindezt nem Krisztus által Isten dicsőségére végzed, lélekgyilkos leszel. Diáktestvéreim, ha internátusokban és diákszobákban nem Krisztus által szövődnek köztetek igaz testvéri-baráti szálak, csak cimborák maradtok, nem lesztek igazi közösség. Nem építeni, hanem rombolni fogjátok egymás életét. Csak pusztítani fogjátok szülőitek és nevelőitek idegeit, de nem lesztek áldás, nem lesztek öröm. — Vegyük azért halálosan komoly parancsolatnak az evangéliumot s építsük engedelmesen, ki-ki a maga helyén, egyházunk, iskolánk, otthonunk, nemzetünk s az egész emberiség életét Isten dicsőségére. Mit cselekedjünk tehát? Hadd feleljek erre a végső kérdésre azzal, hogy emlékeztetlek titeket: ez a mai vasárnap nemcsak arról nevezetes, hogy főiskolánk ezévi kapunyitásának a napja, hanem arról is, hogy egyházunk rendtartása szerint biblia-vasárnap. Mit cselekedjük, hogy Istennek engedelmeskedjünk, aki mint a dicsőség Királya be akar vonulni a mi életünkbe ? Nem tudok jobb tanácsot adni, mint azt a régit, hogy rámutatok a Szentírásra: Vedd és olvasd! Mert Isten dicsőségének elhanyagolása azonos a Biblia elhanyagolásával. És életünknek a dicsőség Királya előtt való felnyitása azonos ennek a könyv-