Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

100 19. Szemináriumi munkák. Az Egyetemes Konvent 275/1930. sz. határozatával „A Magyarországi Református Egyház Theologiai Főiskoláinak Tanulmányi, Nevelési és Vizsgálati Szabályzata" 20. §-ában többek között a következő utasítást adja: „A II—III. évfo­lyam minden hallgatója köteles minden tanévben egy tu­dományos szemináriumban résztvenni. A négyévi szeminá­riumi munkából legalább egy évet bibliai tudományos sze­mináriumban kell tölteni. A szemináriumi munkának for­ráshűnek, és önnálló munkálkodásra serkentőnek kell lenni." E rendelkezésnek megfelelően theol. akadémiánkon az 1940—41. iskolai évben hét kimondottan tudományos theolo­giai jellegű (a.—g.) s három a falusi lelkipásztorkodás szem­pontjait szem előtt tartó és a magyar néplélek és népélet meg­ismerésére nevelő speciális jellegű (h.—j.) szeminárium mű­ködött. a) Ótestámentumi szeminárium. Az ótestámentumi szemináriumi munka a szó szigorú értelmében vett igeszolgálat igyekezet lenni. Arra az igehir­detők előtt folyton felvetődő kérdésre próbált feleletet adni, hogy az Isten-Ige szolgálatánál lehetséges és szükséges-e a tudományos szempontokat és eredményeket érvényesíteni s hogyan kell azokat az élő Igéről szóló bizonyságtevésben: az igehirdetésben felhasználni. Textusokat prédikációvá és írás magyarázattá kellett feldolgozni az eredeti héber szöveg alapján, amelynek egyrészt helyes megértése: grammatikai, szövegkritikai, kortörténeti megvilágítása, másrészt a testté lett Igével való belső kapcsolatainak feltárása, tehát tudomá­nyos theologiai kifejtése volt a főkövetelmény. Természe­tesen állandóan szem előtt tartottuk a gyakorlati theologiai (Lelkigondozói, homiletikai) szempontokat is. Ezt a munkát, mivel benne a kutató és igehirdető, a tudományos és bizony­ságtevő tevékenységnek minden mozzanatára tekintettel kel­lett lenni, a hallgatók állandó irányítás mellett az órákon együtt végezték. Közben tág tér nyilt a felmerült kérdések megbeszélésére is. Az anyagot az I. félévi munkához a Dekalog (Ex. 20 :1­17 v.) szöveg szolgáltatta. A II. félévben a hallgatók által megjelölt szövegek (1 Sám. 28:8-15; Ám. 5:24; Ezs. 3:28; 35 : 7 ; 66:24; Jónás 2:1; Zak. 2:5; 4:7; 11:13; Péld. 19: 17; Préd. 4:12 ; Én. én. 1:13-14 v. dolgoztattak fel. A szemináriumnak a II—IV. évfolyam minden hallgatója tagja volt. A szeminárium vezetője: Dr. Zsiros József.

Next

/
Thumbnails
Contents