Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1939
144 csoport tagjai is. Tanulóink, illetve az internátusi szülők közül az elmúlt éven is többen láttak vendégül angol diákokat, akiknek idejövetelét az internátus igazgatósága segítette elő. Ez iskolai év folyamán nagyobb kirándulást nem rendeztünk. Kisebb kirándulást kb. 12 esetben tettünk a közeli környékre. Internátusi ünnepélyek és előadások. Az idei gróf Klebelsberg-emlékünnepélyünket az intézetben október 11-én rendeztük meg, melynek műsora a következő volt: Í.Paulai Szent Ferenc a tengeren. Harmóniumon előadta Mr. G. L. Tier angol tanár. 2. Emlékbeszéd. Tartotta Héthy Lajos tanár. 3. Chopin: Két preludium. Zongorán előadta Szilágyi László VI. o. t. 4. „Gróf Klebelsberg nagysága". Retter Gyula VIII. o. t. felolvasása. 5. Schubert: Litaney. Előadta az angolinternátusi kamara együttes. (Szőke Balázs tanár, Opler Gábor VII., Hetey István VI., Farkas Imre V., Vitányi Iván V. o. tanulók). 6. Mécs László „Meteor" c. költeményét szavalta Horváth István VIII. o. t. 7. Himnusz. (Harmóniumon kisérte Benkő Ferenc IV. o. t.) Dec. 5-én a Miklós-est keretében előadtunk egy egyfelvonásos angol színdarabot is, a tulajdonképeni angol szinelőadásra azonban csak később került sor. Az idén újból egy Shakespeare-drámát választottunk az előadás tárgyául, 111. Richárdot, melynek előadása május 25-én volt szépszámú közönség előtt és nagy erkölcsi sikerrel. Az előadáson az elöljáróság részéről megjelentek Farkasfalvi Farkas Géza főgondnok a feleségével, Janka Károly főiskolai lelkészi gondnok, gróf Bethlen Pál főiskolai világi gondnok és Tárczy Árpád közigazgató. Több napilap elismeréssel emlékezett meg a minden tekintetben sikerült előadásról. A darabot Tier és Milne angol tanárok tanították be. A főszerepet Horváth István Vili. o. t. játszotta s ő volt az előadás diákrendezője is. Újságok, folyóiratok, internátusi könyvtárak. Az internátus olvasótermében ez éven is ugyanazokat az újságokat és folyóiratokat járattuk, mint az elmúlt éven, kivéve a „Gazette de Hongrie", a „Berliner Illustrierte Zeitung" és a „Punch" c. lapokat, melyeket csak ez iskolai év kezdetével indítottunk meg. Az olvasószoba felügyelői az év folyamán Újhelyi Tamás Vili. o. és Tomory Zoltán VI. o. tanulók voltak. Az internátusi angol könyvtár állományát szeptember elején rovancsoltuk, a leltárkönyvet kiigazítottuk. Ennek alapján a szeptemberi tényleges állomány — a mult évi juniusban jelentett 1530 kötettel szemben 1552 kötet volt. Az év folyamán a gyarapodás 133 kötet, 74170 P értékben. Ezek