Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1938

7 nevelésügy nemzeti jelentőségű lett s a köznevelési szempontok a nemzetnevelés problémáiba torkollanak bele. A világháború óta eltelt 20 esztendő Európa-, sőt világszerte megérlelte a helyzetet: válságok, döntő fordulatok előtt állanak a népek, intézmények ismét, sőt ezek keretein belül az egyedek is. A magyarság is válság előtt áll s ennek felelősségét az oktatás-nevelésügy is érzi, s nemzeti ideáljainak szolgálatában azokhoz a legteljesebb mértékben alkalmazkodni kíván. Itt az ideje, hogy az iskolák valláserkölcsi alapon állva, a helyesen értelmezett nemzetnevelés műhelyeivé váljanak kivétel nélkül! Amelyik nem tud azzá válni, az elvesztette létjogosultságát. Az iskola munkájában tehát központi helyet a nevelés foglalja el az oktató munkán keresztül is. Ép ezért az új Tantervből sok minden kimaradt s csak az elsőrendűen nevelő értékű művelődési anyag van felvéve. Kétségtelen, hogy eddig is nevelt az iskola, azonban energiájának javarészét a túlontúl megduzzadt ismereti anyag közlésére, oktatására kellett fordítania. Most minden reményünk megvan rá, hogy a színtelenebb oktató-munkát a helyesebben értelmezet nemzetnevelői munka fogja felváltani. Ideje is, hogy nyugvópontra jussanak ezek a kérdések, hiszen a világháború óta a kísérleti reformok korát éltük a pedagógiában. A középiskolának immár 3. tanterve ez, melyet most kaptunk meg. Pedig az iskolai munkának akár oktatási, akár nevelési szemszögből nézzük a kérdést, nyugalomra, egyensúlyra van szüksége, hogy az érzelmi, értelmi és akarati nevelés imponderabiliái a vallásos és hazafias eszmények szolgálatába állíthatók legyenek. Már pedig e nélkül nincs jellemnevelés, következőleg tehát helyes nemzetnevelés sem. Az iskolák munkája tehát sok vonatkozásban döntő fordulat előtt áll; új szempontok fognak bevonulni egyes tárgyak tanításába, módszerébe, sőt a növendékek elbírálásába is. A változásokkal számolnia kell tanárnak s tanítványnak egyaránt. Legelső dolog természetesen, hogy tisztázzuk a teendőket, feladatokat, aztán pedig, hogy nagy eszményeink szolgálatában vállaljuk és teljesítsük is azokat. A pataki tanárok mindig az élen jártak, ha kötelességteljesítésről, vagy akár többletmunkáról volt is szó; a református iskolák sajátos belső szervezete sok vonatkozásban igényt tartott mindig tanárai külön munkájára. Kijelenthetem, hogy a főiskola és tanító-képzőintézet tanári kara tudatában van nemzetnevelő feladatának s azonfelül mi kivétel nélkül egyházi szolgáknak érezzük magunkat s az iskolát nemcsak a tudományok csarnokának, hanem templomnak is tekintjük, ahol naponta alkalmunk van áldozatunkat az élő Istennek bemutatni. Mi példaképekként akarunk a ránk bízott ifjúság előtt járni, mert tudjuk, hogy a nevelői munka hatékonysága nagyrészt a nevelők személyiségén és példáján fordul meg.