Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1938

212 pestről érkező központi küldöttséghez csatlakozva s gyönyörű fogadtatás után felejthetetlen testvéri találkozón és ünnep­ségeken vett részt gárdaegységünk is a kassai cserkész- és nemzeti társadalom körében. Rákóczi városát köszöntötték a Rákócziak iskolájának cserkészei a felszabaduláskor. Decem­ber 17-én csapatkarácsonyi ünnepélyt rendeztünk a kará­csonyfa alatt szeretetvendégséggel és megajándékozással egy­bekötve. Ekkor tett fogadatmat négy újonc és a csapat min­den cserkésze. Téli tábort Kassa környékén terveztünk, azonban a ha­tárnak akkori bizonytalansága miatt még nem tudtuk ott megrendezni. A Mátrába mentünk tehát s február 2—8-ig Mátraházán a Hanák Kolos menedékházban táboroztunk, mint tavaly. A tábor létszáma 14 volt, táborparancsnok Szabó Ká­roly parancsnok, helyettese Szőke Balázs rajparancsnok. A tábor ideje alatt rendezte a Kisok északi kerületi bajnoki sí­versenyét a Kékesen. A versenyen mi is résztvettünk és 13 díjat nyertünk, köztük Szinyéry György bajnokságot is szer­zett sífutásban. A résztvevők mind jól megtanultak síelni; szép túrákat is tettünk a téli Mátrában. Február—március hó­napokban tíz előadásból álló őrsvezetői tanfolyamot rendez­tünk a sárospataki összes csapatok őrsvezető-jelöltjei rész­vételével. A tanfolyamon csapatunk összes tisztjei és néhány más csapatbeli tiszt is tartottak előadást; állandó tanfolyam­parancsnokok voltak: Szőke Balázs és Palumby Gyula raj­parancsnokok. A tanfolyamot sikerrel elvégzett őrsvezetője­löltek a Szövetségtől meg is kapták az őrsvezetői képesítés első felét. A képesítés másik felének megszerzésére csapa­tainkból hatan: Balla Bertalan, br. Kende Gábor, Csapó Fe­renc, Theisz János, Marády András, mentek el a húsvéti va­kációban Debrecenben rendezett központi őrsvezetői táborba s ott a teljes képesítést meg is szerezték. Március 15-én a csapat 11 újonca tette le a fogadalmat Szabó Károly parancsnok kezébe. Március 15-én este műso­ros estet rendezett a csapat a 764/Ö Timótheus csapattal kö­zösen. Műsoron szerepeltek : dr. Szabó Ernő cserkészindulója ének- és zenekarelőadásban ; felolvasás Komáromi János: Egy régi március 15; magyar-cserkésztáncok; az év törté­nete jelenetekben, vetitettképes beszámoló táborainkról; re­gősök számai; tábortűz. A műsoros est úgy erkölcsileg, mint anyagilag szépen sikerült. A rendezés nehéz munkáját Szőke Balázs és Palumby Gyula csapattisztek végezték. Május 12—13-án csapatgyakorlatot tartottunk a csapat minden tagja részvételével a Sinka-csoport hegyeiben. A gya­korlat főbb részei voltak: őrsi portyázás ismeretlen terepen térkép alapján; találkozás és éjjelezés Ujhután, hajnali cser­kész harcijáték; akadályverseny természetes (Sinkatető) és mesterséges akadályokkal. A gyakorlat próbára tette az őr-

Next

/
Thumbnails
Contents