Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937
78 10. Az Orsz. Gyorsíró Egyesület által május 8-án iskolánkban rendezett körzeti versenyen az első díjat Szabó István VI. o. tanulónk nyerte el, harmadik helyezést kapott Kocsis Elemér V. o. tanulónk. Emléklépos díjakat nyert még 12 növendékünk, mindnyájan Zana István tanítványai. E) Adományok és új alapítványok az 1937—38. isk. évben. a) Alapítványok: 1. Farkasfalvi Farkas Géza egyházkerületi főgondnok és neje Ragyolci Csorna Mária „Farkasfalvi Farkas Géza és Farkasfalvi Farkas István" alapítványra 19.000 P. 2. Veress Győző nyug. postafelügyelő „Veress Győzőné szül. Bónis Ilona" alapítványra 119580 P. 3. Dr. Gesztelyi Nagy Lászlótól a „Gesztelyi Nagy Kálmán" alap növelésére 100 P. 4. Dr. Szabó Zoltántól a „Szabó Zoltánné szül. Rácz Irénke" alapítvány növelésére 10 P. b) Adományok: 1. Ez iskolai évben harmadízben folyik be az 1936. évtől 10 éven át az egyházkerületi húsvéti perselypénz a Főiskola kapubejáratában felállítandó reliefek költségeire. Egyházkerületünk elnökségének Főiskolánk lángoló szeretetéből fakadt ezen nemes példaadásért itt is hálás köszönetünket fejezzük ki. 2. Dr. Erőss József iharosberényi orvos 100 P. 3. Kövespataki Lajos bodrogkereszturi állatorvos 50 P. 4. Goldblatt Ferenc helybeli gyógyszerész 50 P. 5. Tárczy Árpád igazgató-helyettes fia konfirmálásának örömére 25 pengőt adományozott a konfirmációs bibliai alapra és 25 pengőt a cserkészek nyári táborozására. Szorgalmi díjakra: 1. Horkay János 10 P, 2. Harsányi Gyula ny. táblabíró, kormányfőtanácsos 10 P, 3. Balla János 20 P. 4. Hatvany Kálmán táblabíró 20 P. 5. Kazinczy Gábor 200 P. 6. G. Nagy István 10*60 P. 7. G. Nagy Sándor 10 60 P. 8. Szabó Zoltán 40 P. 9. Dr. Újszászy Kálmán 12 50 P. 10. Vattay László 9*90 P. 11. Dr. Tóth Alajos 20 P. 12. Sárospataki Takarékpénztár R. T. 10 P. 13. P. D. O. Sz. debreceni fiókja 24 P. 14. Angol-internátus 20 P. 15. Gimnáziumtól 30 pengő. 16. Zenebarát 5 P. c) Ösztöndíjak: 1. Az Orsz. Ref. Tanáregyesület útján tanárgyermekeknek juttatott segély összege 250 P. 2. „Horthy Miklós ösztöndíjalap'-ból 200—200 pengőt kaptak: Halász András Vili. o. t., Kuti Lajos Vll. o. t. és Vilimszky László V. o. t. 3. Közalkalmazottak gyermekeinek tanulmányi segélyéből 100—100 pengőt kaptak: Zoltán Róbert Vili. o. t., Kiss Miklós Vll/a o. t. és Deme László Vll/a o. t. 4. Zemplénvármegye 600 pengős ösztöndíjából 300 pengőt kapott Rivó Zoltán Vll/a o. tanuló.