Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

40 erők egyenletes dinamikával növekedők. Csak befejezése nem megnyugtató ebből a szempontból: ha forma szerint meg is van benne az egységrevitel, tartalmilag itt van benne egy kis csonkaság. Kiemelendő egy szép gondolatköre arról, , hogy mennyi gazdagságot jelent Isten szegényei számára az Ő Ígéreteinek valósága is. Stilusa erőteljes, kifejező, itt-ott kiütköző rapszodikusságának kell még simább gördülékenységgé átnevelődni. Textualitása szerencsésen találkozik az életközelséggel. Mindkét munka sikeres megoldása a kitűzött feladatnak. Az elmondottak alapján az összehasonlítás mérlege az I. munka javára billen, ezért a pályadíjat 2/3—V3 arányban osztja meg a tanári kar. Az I. sz. pályamunka szerzője: Bogdányi László, jutalma a Pogány Istvánné alapból 10 P. A II. sz. pályamunka szerzője Z. Elek Béla, jutalma a Pogány Istvánné alapból 5 P. 2. A szisztematika theologiai pályatételre, melynek címe: Az eleveelrendelés tana Kálvinnál és Barthnál, 1 pályamunka érkezett be: „Cadit homo" jeligével. Bírálata a következő: A 67 negyedív oldalas dolgozat négy fejezetre oszlik. Bevezetésében (3—6.1.) szerző meglehetősen naiv hasonlattal tengeri utazáshoz hasonlítja a kérdés megoldására tett vállalkozását s bár a teljességről eleve lemond, mégis az a „féltve őrzött vágya, hogy ne a Kálvin- vagy a Barth-féle predestinációt közelítse meg, hanem a predestinációt," vagyis az „írásszerinti predestinációt." (4. 1.) A dolgozat I. része (6—34. 1.) Kálvin predestináció tanát ismerteti, először a kis Intitutio vonatkozó szakasza, majd pedig a nagy Institutio négy fejezete (III. 21—24.) alapján. Kár, hogy szerző nem ismeri és nem érvényesíti eléggé az akadémiai pályaműveknél megkívánt tudományos tárgyilagosságot. Kálvin tanítását előadó és kifejtő tárgyalásaiba mindújra szubjektív reflexiókat sző bele, ami a kálvini gondolatvezetés nagyvonalúságát megmegtöri, világos tagoltságát elhomályosítja (pl. az eleveelrendelés ellen emelt vádak tárgyalásánál) és a gondolatok nyugodt elemzését megzavarja. Ebben a fejezetben, vagy függelékül a dolgozat végén és nem az összefoglalásban (56—58. 1.) kellett volna adni az „Articuli de predestinatione" egyébként sikerült fordítását. És itt kellett volna röviden, tartalmilag ismertetni s nem csupán egy-két idézetben megemlítenie Kálvin többi, az eleveelrendelésről szóló írásait is. (Congregation, De praedestinatione, kommentárok!) A II. rész (35—54. 1.) Barth predestináció-tanát nyújtja olyan formán, hogy azokat a pontokat emeli ki, amelyeken Barth a klasszikus kálvini tant a Szentírás alapján elmélyíti és bizonyos tekintetben korrigálni kívánja. Bár a tudományos tárgyilagosság szempontjából itt is vannak kívánnivalók, szerző a gondolatok lé-