Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

Csontos József ny, gimn. igazgató emlékezete. (Részlet az igazgatótanács jegyzőkönyvéből.) Csontos József 1866. március 14-én született Göncön és mint I. gimnazista diák, 1876-ban került főiskolánk falai közé, s attól kezdve végig főiskolánkban folyt le élete. 1887-ben mint IV. éves theologus 3 hónapig helyettesíti a beteg Tarnóczy Tivadar gimn. tanárt, 1888/89-ben pedig már a theológiát is elvégezve, mint theol. s. tanár és alkönyvtár­nok, előadja a theológián a héber és a görög nyelveket. Az 1889/90. iskolai évben pedig egyúttal a vallás és egyháztu­dományi kar jegyzője is. A következő két évre a budapesti egyetemre küldi a főiskola, hogy tanári oklevelet szerezzen, amelynek elvégzése után az 1892/93 évben mint s. tanár nyer Alma Materünkben alkalmazást. Az 1893/94. évben már h. tanár és az Irodalmi kör és a gimn. szék jegyzője, az 1894/95. iskolai évben pedig az Erdélyi János önképzőkör tanárelnöke, s ugyanettől az időtől kezdve két éven át a jog és államtudományi karon is tart előadásokat, a legújabb kor története címen. Az egyházkerületi közgyűlés 1895. má­jusában választja meg rendes tanárnak. Az 1896/97. évtől kezdve szolgálatának végéig a főiskolai éremgyüjtemény őre. Az 1901 évtől kezdve a gazd. választmány tagja, a kö­vetkező évtől kezdve annap jegyzője is. Az 1903/04. évtől tápintézeti felügyelő. 1908/09—1914/15-ig gimn. igazgató. Az 1915/16. évtől kezdve az igazgatótanács tagja és jegyzője, 1918/19-től 1926-ig újra gimnáziumi igazgató, mely utolsó évben egyúttal közigazgató is. 1927. szeptember 1-vel, nyu­galomba vonult. Mint nyugalmazott igazgató, főiskolánk gazdasági választmányának tagja. Ugyancsak ny. gimn. igaz­gatói minőségben 1930-ban kapta a tanítóképzőintézeti vizs­gálóbizottsági elnöki megbízást. Nemes, nagy lelkét 1937 okt. 14-én adta vissza Terem­tőjének. Csontos József egész tanári szolgálata alatt hűséges fia volt egyházunknak is, amely elég korán igénybevette szol­gálatait. Az 1907-ik évtől kezdve presbiter, 1917-től kezdve

Next

/
Thumbnails
Contents