Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

201 gesse. Két gyermeke, azok családja, unokái ragaszkodó szeretettel vették körül. Hálával vette és élvezte azt, ami volt az életében Isten kegyelméből: engedelmes belenyugvással mondott le arról, amit Isten bölcsessége jónak látott megvonni vagy elvenni tőle. Az embert megismerjük arról is, ahogy él, érintkezik, viselkedik más emberekkel szemben. De legjobban megismerjük az embert arról, ahogy viselkedik a halállal szemben. Fejes István hónapokon át tudta, világos fejével tudomásul vette, hogy el van jegyezve a halállal. S ő ezt az eljegyzést elfogadta, mert Isten kezét, intézkedését, hivását, áldását látta benne. Az emberi sors legmélyebb szemlélői szerint az emberi élet célja nem a küzdés eredményeinek felhalmozása, hanem a küzdés maga, az emberi léleknek a küzdelmek kohójában salaktól való tisztulása, edzése, Isten képére való átalakulása, a lelken a küzdő és szenvedő Krisztus arcának, hasonlatosságának feltükrözése. Fejes István nemcsak a küzdése eredményeivel, hanem a küzdése példájával, példájának ihletésével is gazdagít minket. Egyik utolsó szerzeménye a Titanic hajó elsülyedt utasainak énekéről készített fordítás volt: Az ének első verse így hangzik: Te hozzád Uramisten, közelebb, közelebb, Ha mindjárt a kereszten kell is jutnom feljebb, Akkor is e zsolozsmát éneklem szüntelen: Csak közelebb tehozzád, közelebb Istenem. Áldjuk meg emlékezetét azzal a hittel, biztató reménységgel, hogy életének, eszményeinek, hitének hősies, nagy harca után szép, tiszta, ősz fejére feltétetett az örökélet hervadhatatlan koronája s igyekezzünk az életünk, az eszményeink, a hitünk nagy harcában, hősies helytállásában méltók lenni az ő emlékezetéhez, megállni a minket is erősítő, oltalmazó és tápláló kegyelemben, és követendő példái lenni az utánunk jövőknek, a nyomunkba lépőknek.